30 dkg darált dió
30 dkg porcukor
1 db tojás (nagy)
1 citrom reszelt héja
1 evőkanál liszt
A tojáshabhoz:
1 db tojásfehérje (nagy)
7 dkg porcukor
1 teáskanál étkezési keményítő (el is hagyható)
1 mokkáskanál citromlé (vagy pár csepp ecet)
A darált diót keverjük össze a porcukorral és a reszelt citromhéjjal, adjuk hozzá a tojást, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. Közben, ha nagyon ragadna a kezünkhöz, szórjuk meg a liszttel, és úgy gyúrjuk tovább.
Ezután morzsával megszórt felületen nyújtsuk ki kb. fél centi vastagságúra (én zsemlemorzsával megszórt sütőpapíron nyújtottam ki, és közben többször beliszteztem a sodrófát).
A tojáshabhoz egy kisebb tálba szitáljuk bele a porcukrot, majd adjuk hozzá a tojásfehérjét és a citromlevet, kézi habverővel kezdjük el jó habosra keverni (legyünk kitartóak, mert jó néhány percig kell keverni, hogy kellően sűrű, de kissé még folyós habot kapjunk).
Az előzőleg vékonyra nyújtott diós tészta tetejére egyenletesen kenjük rá a habot, majd éles késsel (vagy derelyevágóval) ízlés szerint szeleteljük fel. Késsel óvatosan alányúlva helyezzük a rudakat egy sütőpapírral bélelt tepsire, egymástól kicsit távolabb.
Toljuk 100 fokra előmelegített sütőbe, és szárítsuk 15-20 percig (én légkeverésnél 100 fokon, 15 percig szárítottam). Vegyük ki a sütőből, és a tepsin hagyjuk kihűlni. Pár perc után késsel alányúlva óvatosan válasszuk le a sütőpapírról, és úgy hűtsük tovább.
A teljesen kihűlt süteményt fogyaszthatjuk azonnal, de száraz, hűvös helyen hosszabb ideig eltarthatjuk
Egy kevés cukorral ízesített langyos tejben az élesztőt megfuttatjuk, és a többi tésztához valóval összegyúrjuk. Három cipót formázunk belőle, és amíg a tölteléket elkészítjük, pi...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, a vízzel, az olajjal, majd hozzádolgozzuk a sütőporos lisztet amibe a kakaóport is beleszitáltuk. Előmelegített sütőben, sütőpapíron, vagy...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
1 A tészta hozzávalóit jól összedolgozzuk, 2 cipót formázunk, majd egyesével kinyújtjuk kb. 4-5 mm vastagságúra. 2 Éles késsel kis rombuszokat vágunk, majd mindegyikre 1 kanál s...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű