eltenni való szatymazi őszibarack
kristálycukor
szegfűszeg
ivóvíz
A befőttet érett, de még nem puha (hámozható) szatymazi őszibarackból készítjük, ami lehet fehér, vagy sárga húsú (korábban a magvaváló fehér húsú Mariska fajtából készítették).
A meghámozott és kimagozott barackokat felnégyeljük és megtöltjük vele az előkészített 0,75 literes befőttesüvegeket, majd minden üvegbe három (3) evőkanál kristálycukrot, és 1-2 db szegfűszeget teszünk a barackra. Az így telített üvegbe annyi vizet öntünk, hogy ellepje a barackokat, majd egy csavaros fém tetővel lezárjuk az üvegeket. Ezután egy nagyobb lábasba tesszük a lezárt üvegeket, amelynek az aljára újságpapírt helyezünk, hogy az üveg ne érintkezzen a lábos aljával. Majd körülbelül félig töltjük a lábost vízzel. Az üvegek tetejét egy konyharuhával letakarjuk és lassú tűzön, mintegy ¾ órán keresztül állandó hőfokon folyamatosan (gyöngyözésig) hevítjük a befőtteket. Időnként emeljük fel a konyharuhát és nézzük meg az üvegben a levet, mert ha látjuk, hogy elkezdett gyöngyözni, azonnal zárjuk le a tüzet és tegyük át száraz dunsztba a befőtteket, abban hagyjuk kihűlni.
A rózsaszirmokat leöblítjük, és a szirmok tövénél lévő sárgásfehér részt letépjük. 3 dl vizet felforralunk, beletesszük a rózsaszirmokat, és öt percig forraljuk. Ekkor hozzáadjuk...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egyik fele sima cukorral eltett változat, a másik fele szegfűszeggel ízesített változat: Az egrest megpucoljuk, eltávolítjuk a szárát és a „bajuszát”, azaz a virágmaradványokat...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A málnát gondosan átválogattam,átmostam és szűrőben lecsepegtettem.Főzőedényben felfőztem és hozzáadtam a cukorral elvegyített dzsemfixet,5 percig zubogva főztem.Tiszta,csírátlanít...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű