- 3 egész csirkecomb
- 0,5 kg csirkemell filé
- 1,5 kg burgonya
- 2 nagy fej vöröshagyma
- konyhasó
- őrölt bors
- 1 dl étolajolaj
- 40 dkg füstölt kenyérszalonna
Hozzávalók a fűszersóhoz fűszerkeverékhez:
- 1 mokkáskanál petrezselyem
- 1 mokkáskanál majoránna
- 1 mokkáskanál konyhasó
- 1 mokkáskanál szemes bors
- 1/2 mokkáskanál rozmaring
- 1/2 mokkáskanál kakukkfű
- 1/2 mokkáskanál őrölt chili paprika
- 1/2 mokkáskanál fokhagyma granulátum
Meghámozzuk a burgonyát, karikákra vágjuk, és egy kiolajozott tepsi aljára tesszük. Sózzuk, borsozzuk. Megpucoljuk a hagymát, karikákra szeleteljük, és a krumpli tetejére halmozzuk. A fűszereket mozsárba tesszük, és porrá zúzzuk, majd az előkészített étel tetején egyenletesen elosztva beszórjuk.
Az olajat alá öntjük, és a tepsit letakarjuk egy alufóliával, majd előmelegített sütőben megsütjük. Ha a hús már puha, levesszük a fóliát (ez kb. egy óra sütés után történik), és rátesszük az ujjnyi szeletekre vágott, bevagdosott szalonnát, s ezzel még körülbelül fél óráig sütjük.
A töltelékhez a vajat nagy lábosba teszem, felolvasztom és közepes lángon megfonnyasztom rajta az apróra vágott hagymát és a nagy lyukú reszelőn lereszelt zellert. Amikor egészen p...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
A hozzávalókat össze keverem beleforgatom a csirkeszárnyakat 180-200 fokon tűpróbáig sütöm
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Először is szedd rózsáira a karfiolt, majd aprítsd össze apró, rizsszerű darabokra és 2 evőkanál kókuszolajon, fedő alatt párold meg közepes lángon 5 perc alatt, majd rakd félre....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű