Családireceptkönyv.hu

Rántott hús sütőben


Írta:

Nehézség: Nehéz
print

Hozzávalók:


8 szelet sertés hús (karaj, tarja)
5 dkg reszelt sajt
3 db tojás
liszt
10 dkg zsemlemorzsa

4-6 ek olaj

Elkészítés:


hússzeleteket klopfoljuk ki, majd ízlés szerint sózzuk, és hagyjuk legalább egy fél órát állni.
A sajtot reszeljük le, majd hagyjuk egy kicsit száradni. Ezután keverjük össze a zsemlemorzsával.
A tojásokat üssük fel egy tányérba, majd szórjuk meg ízlés szerint sóval, és villával verjük alaposan fel.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg két-három evőkanál olajjal.
Ezután panírozzuk be a húst. Először forgassuk bele a lisztbe, majd a felvert tojásba, végül pedig a sajttal összekevert zsemlemorzsába.
Ezután helyezzük egymásmellé az előzőleg olajjal meglocsolt sütőpapírra, majd locsoljuk meg a maradék olajjal.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 45-50 percig, hogy szép aranybarnára süljenek a hússzeletek.

Én légkeverésnél 160 fokon, 45 percig sütöttem. Sütés közben nem kell átfordítani a húst, mert így is szépen megsül mindkét oldala.
Tálaláskor ízlés szerinti körettel, vagy egy finom salátával kínáljuk.

Trükkök, tippek, praktikák:


A rántott hús mint általában minden családnál, így nálunk is nagy kedvenc. A régebbi időkben még elképzelhetetlen volt számomra, hogy a hétvégi ebédnél ne kerüljön a tányérunkra. Abban az időben bő olajban, vagy éppen zsírban sütöttem ki a bepanírozott hússzeleteket. Mára már alábbhagyott a rántott hús iránti szeretetünk, és egyre ritkábban készítek. Ezzel együtt a bő zsiradékban való sütést is felváltotta nálam a sütőben készült rántott hús.

A bepanírozott hús egy kevés olajjal meglocsolt sütőpapírra kerül, majd a tetejére is locsolok egy kevéske olajat, és már mehet is a sütőbe. Kb. 45 perc alatt pedig szép aranybarnára sül, és finom szaftos marad. Ameddig a hús sül, ízlés szerint készíthetünk hozzá köretet, vagy éppen egy finom salátát. Én most amerikai káposztasalátát készítettem, és azzal tálaltam.

Rántott hús sütőben

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sertés húsból készült ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Gyurkó
Sertéscomb Angulus módra
Sertéscomb Angulus módra

A megmosott húst szalonnával megspékeltem. A pác hozzávalóit elkevertem, majd zacskóba öntöttem, belehelyeztem a húst, és alaposan lezártam. Időnként átfordítottam a zacskót, hogy...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Paradicsomos húsgombóc 2
Paradicsomos húsgombóc 2

A rizst főzd félkeményre, majd vedd le a tűzről, és tedd félre. A hagymát kockázd apróra, dinszteld meg, majd tedd egy tálba. Add hozzá a húst és a rizst, üsd rájuk a tojást, res...

Elkészítési idő: 2-óra
Nehézség: Közepes
share
Zöldborsós sertéstokány tésztával
Zöldborsós sertéstokány tésztával

A húst vékony csíkokra vágtam, Lábasban kevés olajon a húscsíkokat fehéredésig sütöttem, majd kivettem az olajból. Az apróra vágott hagymát beledobtam az olajba és megpároltam....

Elkészítési idő: 1,5-óra
Nehézség: Közepes
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk