Hozzávalók 8 db 3 dl-es üveghez
1 kg cékla
2 alma
2 teáskanál őrölt kömény
1 narancs
4-5 babérlevél
0,5 l narancslé
só, chilipaprika
2 teáskanál pektin
1 dl almacet
30 dkg cukor
A céklát egészben megfőzzük - sós vízbe tesszük fel főni, lassan főzzük, kb. 1,5-2 óra múlva lesz kész. Ha megfőtt, kihűtjük, majd a héját lehúzzuk, lereszeljük. Két almát is hozzáreszeltünk. Egy kezeletlen héjú narancsot megmosunk, majd a héját vékonyan lehámozzuk krumplihámozóval – hogy a fehér része ne kerüljön bele –, és a narancshéjat vékony csíkokra felvágjuk, félretesszük.
A meghámozott narancsról lehúzzuk a fehér héját, felszeleteljük és a céklás almához adjuk, hozzáadjuk a frissen facsart narancslevet, az őrölt köményt, pár babérlevelet, sót.
Öntsük hozzá még a cukrot és tegyük fel főni. Amikor már szépen rotyog, akkor hozzáadjuk a narancshéjat, megkóstoljuk, utánasózzuk, ha kell, jöhet bele egy kis őrölt chili, almacet (lehet balzsamecet, borecet is), majd besűrítjük egy kis cukorral elkevert pektinnel. Ha kész, tisztára mosott üvegekbe töltjük, a lezárt üveget öt percre fejre állítjuk.
A szilvát 4-be vágni soronként cukrozni, az edényt 1 ek ecettel átöblíteni. sütőben 150-170 C-fokon 4-5 órát főzni. Igy nem fröcsköl, és nem kell kevergetni.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elsőként 5-7 hónapos korban, amikor a baba már érett a hozzátáplálásra (tud fogni, érdeklődik az ételek után, az emésztőrendszere képes feldolgozni az ételeket, tehát nem “köszön v...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű