Hozzávalók: 2 db kisebb csülök, 1 kg burgonya, 2 fej vöröshagyma 2 evőkanál olaj, Horváth Rozi őrölt bors, só.
A csülköket megtisztítjuk, megmossuk, leszárítjuk, majd sóval, borssal, bedörzsöljük. A burgonyát megtisztítjuk, megmossuk és szeletekre vágjuk. A hagymát megtisztítjuk és karikákra szeljük. Egy tepsit kikenünk olajjal, beletesszük az előkészített csülköt, kevés vizet öntünk alá, alufóliával letakarjuk, majd 180 °C fokra (gázsütő 2 fokozat) előmelegített sütőben – kb. 1 óra alatt –, félpuhára pároljuk. Ezután levesszük a fóliát, a csülök mellé tesszük a hagymával összekevert burgonyát. Megszórjuk sóval, őrölt borssal és visszatesszük a sütőbe, majd – kb. 1 óra alatt – szép pirosra sütjük. A csülköt kicsontozzuk, de visszatesszük a húst a csontra, hogy eredeti formája legyen, és a hagymás burgonyával tálaljuk. Ízlés szerint salátával, savanyúsággal kínáljuk.
https://ripost.hu/cikk-dietazol-felejtsd-el-a-kenyeret-ezt-tekerd-reggel-a-tojasba
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
1. Főzzük meg a rizst sós vízben, majd szűrjük le, és tegyük félre. 2. Egy serpenyőben pirítsuk meg óvatosan az átpasszírozott fokhagymát, öntsük rá az apróra vágott csirkemellet,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Készítsünk pörköltet. A kimosott savanyú káposztát dobjuk olajra, tegyünk bele sót, cukrot, babérlevelet, paprikát, köménymagot, majd engedjük fel vízzel. Ha félig kész a káposzta...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: Közepes