4 személyre kb.
4-5 megmaradt kifli, zsemlye, vagy fél kalács (lehet száraz, ill. mindezek vegyesen is)
2 vaníliás cukor
6 szem poliszett vagy más ennek megfelelő mennyiségű édesítőszer, vagy 3 evőkanál cukor
3 egész tojás
fél liter tej
fél citrom héja
ízlés szerint a leve
pici só
25 dkg túró
tetszés szerinti mennyiségű mazsola
Kivajazott jénai edénybe, vagy teflonos lábasba belekarikázzuk a kifliket, vagy ami van. Éppen hogy megmelegítjük a tejet, beleverjük a tojásokat, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a feloldott édesítőszert vagy 3 evőkanál cukrot, a pici sót és jól összekeverjük, majd ráöntjük a kiflikre. Kicsit hagyjuk, hogy teleszívják magukat, ha kell, még öntünk utána egy kis tejet és feltesszük sülni-főni. Időnként meg kell keverni, kb. 15 perc múlva belekeverjük a túrót, a mazsolát, s ha kell, még utána ízesítjük. Kb. 5 percig takarékon hagyjuk, hogy összeálljon és krémes állaga legyen.
Rendkívül finom, lehet második fogás, de lehet desszert is. Szoktam tejszínhabbal, vagy csokiöntettel tálalni. Mondjuk, ebben az esetben sem nem zsírszegény, sem nem cukorbetegnek való.
A munka csupán annyi vele, hogy valamennyi hozzávalóját egynemű tésztává keverjük. 20 percre hűtőszekrénybe tesszük. Fél centi vastag 6 centi hosszú hurkákat formázunk a masszából,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Tepsibe 25x25,sütőpapírt teszünk és olajjal vékonyan lekenjük. A fehérjét magas fokozaton felverjük apránként a cukorral, felkenjük a sütőpapírra, megszórjuk nagyobb darabokra vágo...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Közepes