Tészta:
1 kg liszt
csipet só
2 tojás
10 dkg cukor
15 dkg margarin (vajjal is lehet készíteni)
5 dkg élesztő
4-5 dl víz
A hajtogatáshoz
25 dkg margarin (vaj)
A töltelékhez
1 kg piskótamorzsa
25 dkg kristálycukor
7 dkg kakaó
25 dkg sűrű csokoládékrém
víz
Először elkészítjük a tésztát. A lisztet elkeverjük a cukorral és a csipet sóval, hozzámorzsoljuk a margarint (vajat) és az élesztőt, a tojásokat, hozzáöntjük a vizet, és tésztát gyúrunk. Amikor elkészült egy lisztezett vágódeszkára borítjuk, kis téglalapra nyújtjuk, majd a közepébe tesszük a 25 dkg margarint (vajat) és ráhajtjuk a széleit, fóliába csomagoljuk, majd 1 órára hűtőbe tesszük. Miután kivettük a hűtőből, kinyújtjuk és hajtogatjuk, majd pihentetjük. Legalább 4 szer szükséges hajtogatni, hogy igazi, leveles tésztánk legyen. Ezután ismét téglalap formára nyújtjuk, és a tészta egyik felére rákenjük a tölteléket, majd a másik felét ráhajtjuk a töltelékes részre. Vékonyra nyújtjuk a tésztánkat úgy, hogy a töltelék a két tésztalap között maradjon. A kinyújtott tésztából kis téglalapokat vágunk, melyet átlósan is félbevágunk, így két háromszöget kapunk, melyeket a szélesebb végénél fogva feltekerünk, mint a croissant. Tepsibe tesszük, és előmelegített, 180 fokos sütőben szép pirosra sütjük.
Töltelék elkészítése: a piskótamorzsát összekeverjük a cukorral, a kakaóval, a csokoládékrémmel és annyi vizet adunk hozzá, hogy kekszgolyó massza sűrűségű legyen.
Tejfölt a zsírt a tojást a cukorral és a sóval jól összekavarjuk,belemorzsoljuk az élesztőt és összegyúrjuk a liszttel.Ne túl kemény tésztát készítsünk. 3 részre osztjuk. Előre elk...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hozzávalókat, a vaj kivételével, a kenyérsütőgép táljába mérjük, és elindítjuk a dagasztó/kelesztő programot. Amikor már összeállt a tésztánk, több részletben hozzáadjuk az olv...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Könnyű
- A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, az élesztőt is, nem kell külön felfuttatni. A vizet nem tesszük bele mind a 2 dl.-t, hanem amennyit a tészta felvesz, hogy puha , tekerhető tés...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes