A tésztához:
5 tojás
5 evőkanál cukor
4 evőkanál liszt
1 evőkanál kakaópor
A krémhez:
1,25 dl tejszín
12,5 dkg cukor
6,25 dkg kakaópor
17,5 dkg margarin
A díszítéshez:
2 dl tejszín
1 teáskanál kakaópor
A bevonáshoz:
10 dkg tortabevonó csokoládé
1 evőkanál olaj
A tojásfehérjét kemény habbá verjük, lassan adagoljuk hozzá a cukrot, majd egyenként a tojássárgákat, végül lazán belekeverjük a kakaós lisztet. Sütőpapírral bélelt 24 cm-es formában megsütjük a piskótát.
A krémhez a tejszínt felmelegítjük a cukorral, majd belekeverjük a kakaót és a margarin felét. Amikor szép sima, félretesszük hűlni. Ha teljesen kihűlt, hozzáadjuk a margarin másik felét és jól összedolgozzuk, felverjük.
A piskótát három lapra várjuk, majd a krémmel betöltjük. A bevonáshoz gőz felett felolvasztjuk a tortabevonót, elkeverjük 1 evőkanál olajjal és bevonjuk vele a tortát. A díszítéshez a tejszínt simára keverjük a kakaóval, majd kemény habbá verjük és tetszés szerint díszítjük vele a tortát.
A leírt krém csak féladag, nagyobb tortánál lehet duplázni!
Az alaphoz egyszerű piskótát sütöttem, most mandulával és gesztenyeliszttel. Minden piskótát így szoktam sütni, a hagyományosat is, nem választom szét a tojásokat. Az egész tojások...
Elkészítési idő: 70 perc Nehézség: Közepes
A kekszet összetörjük és a vajjal, cukorral és baracklével együtt robotgéppel összedolgozzuk. Mikor összeállt, hozzáadjuk a mazsolát is és tortaformába tesszük. Jól meg kell nyomko...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű