Családireceptkönyv.hu

Hússal töltött krumpli


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Hozzávalók:
8 db nagyobb burgonya,
40 dkg darált sertéshús,
10 dkg előfőzött rizs,
só,
1 tojás,
3 teáskanál őrölt paprika,
1 kávéskanál feketebors,
2 dl tejföl,
1 evőkanál sertészsír.

Elkészítés:


A krumplikat megtisztítjuk, tetejét és alját is levágjuk, hogy meg tudjanak állni a talpukon. A felső darabkákat félretesszük, ezek lesznek töltés után a kalapok. A belsejüket teáskanállal kivájjuk, lehetőség szerint minél nagyobbra, hogy legyen helye a tölteléknek.
Az így előkészített burgonyákat lábasba helyezzük, kicsit megsózzuk, az aljáról levágott és közepéből kiszedett krumpli darabkákat mellé tesszük, ez fogja sűríteni az ételünket.
A darált sertéshúshoz hozzáadjuk az előfőzött rizst, két teáskanál őrölt paprikát, egy tojást, két mokkáskanál sót, és őrölünk rá egy kevés fekete borsot is. Alaposan összekeverjük, és púposan megtöltjük vele a krumplikat. Befedjük a félretett kalapokkal.
Amennyiben marad a töltelékből, gombócokat készíthetünk belőle, és ezt is a lábasba tesszük.
Mártást készítünk hozzá. A sertészsírt felmelegítjük, a tűzről félrehúzva keverünk bele egy teáskanál őrölt paprikát, és két dl tejfölt. Rákanalazzuk a krumplira, majd az egészet felöntjük 3-4 dl vízzel. Lefedjük, és forrás után lassú tűzön, kb. húsz percig főzzük.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sertés húsból készült ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Majoránnás fasírt petrezselymes krumplival
Majoránnás fasírt petrezselymes krumplival

A darált hús középében kis gödröt csinálok,beleteszem a sót, borsot, tojást, majoránnát, pirospaprikát, a fokhagymákat hagymanyomón átnyomva. Az egészet alaposan összedolgozom. A...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Aszpikos hús
Aszpikos hús

Elkészítési idő: 3-4 óra+hűtés
Nehézség: Közepes
share
Avatar Sajtos fasírtgolyók baconbe tekerve
Sajtos fasírtgolyók baconbe tekerve

A darált húst egy tálba rakjuk, hozzáadjuk a tojásokat, a sót, borsot, a fokhagymakrémet (zúzott fokhagymát), majd jól összedolgozzuk. A megtisztított petrezselyemlevelet apróra vá...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk