1/2 kg házi állattartásból származó vagy bio darálthús
1 nagyobb fej apróra vágott vagy reszelt vöröshagyma
3 nagyobb gerezd fokhagyma reszelve, vagy fokhagymanyomóval összenyomva
1 evőkanál házi paradicsompüré
1 mokkáskanál frissen őrölt tarkabors
1 mokkáskanál majoránna
1 csipet borsikafű
kevés őrölt szerecsendió
1 mokkáskanál őrölt gyömbér, vagy egy diónyi reszelve
1 teáskanál csemege őrölt pirospaprika 1 evőkanál olívaolajban elkeverve
1 jó maréknyi hántolt árpa vagy barnarizs - ízlés szerint - ha főzzük, akkor nyersen, ha sütjük, akkor főve.
1 nagy házi tojás (maradék főtt rizst, árpát és hajdinát is felhasználhatunk, de akkor kevesebb vízben kell majd a töltikét főzni.)
himalája só ízlés szerint
A fenti hozzávalókat alaposan dolgozzuk össze, és hagyjuk állni 20 percet, hogy az ízek összeérjenek.
Töltsük meg vele a tölteni valót.
Már többen kértétek, hogy áruljam el a híres húsgombóc receptemet. Van egy jó hírem, ez nem csupán csak húsgombóc, hanem gyakorlatilag ezt használom minden rakott ételhez és töltött zöldséghez (a töltöttkáposztához is!) alapreceptnek. Lehet vele megtölteni paprikát, paradicsomot, tormalevelet, mángold levelet, szőlőlevelet, mindenféle káposzta levelét, cukkinit, tököt, patisszont és bármit, ami a fogadra való.
A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, egy fakanálnyi zsíron megdinszteljük. A rizst hideg vízzel átöblítjük, leszűrjük. A darált húst összekeverjük a rizzsel, a nyers tojásokka...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A megtisztított hagymát és gombát félbevágjuk és szeletekre vágjuk. A szűzpecsenyéket 4 egyforma darabra vágjuk. Felforrósítjuk a vajat/margarint és olajat, majd a húsokat k...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hamburger fasírtjához nem feltétlenül szükséges tojást adni, amennyiben hagyományosan darált marhahúsból készül. Miután én tiszta 0,5 kg darált sertéshússal és hozzáadott 20 dk...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű