10 dkg margarin
1 csipet bors
30 dkg sajt (trappista)
1 db tojás
1 csipet só
5 dl tejföl
0.8 kg csirkemell
1 kg brokkoli
2 variáció
500g csirkemellfilé
450 gramm fagyasztott brokkoli
Ízlés szerint sajt (sovány is lehet de az nehezen olvad)
kb 2-3 deci főzőtejszín vagy más, ezt helyettesítő tejszín-utánzat
só
Főzzük meg a brokkolit, delikátos vízben (nem teljesen puhára). Közben fűszerezzük a csirkemellet sóval, kevés borssal, majd a margarinon, hirtelen süssük pirosra. Egy jénai tálba fektessük le a kisült húsdarabokat, majd tegyük rá a brokkolit. Öntsük rá a tojással összekevert tejfölt és a végén szórjuk rá a reszelt sajtot. Sütőben, 200 fokon addig süssük, míg piros nem lesz a sajt a tetején..
2 változat
1. A brokkolit melegítsd fel hogy kiengedjen, majd botmixerrel zúzd össze a tejszín Fokhagymát is tehetsz bele de nélküle is finom.
2. A csirkemellfilét szeleteld fel úgy, hogy lapos szeleteket kapjál. Sózd be és tedd vajjal vagy( kókuszzsírral) kikent tepsibe.
3. Öntsd rá a masszát a csirkére, majd reszelj sajtot a tetejére. Előmelegített sütőben a csirke mennyiségétől függően 30-60 perc alatt lesz kész. Ha több csirkét sütsz meg, akkor az első fél órában fedd le alufóliával hogy a sajt ne égjen meg a tetején idő előtt!
Tápanyagtartalom
Kalória: 1065 Kcal
Fehérje: 146 gramm
Szénhidrát: 37 gramm (zömében a brokkoliból)
Zsír: 45 gramm (függ attól, hogy milyen tejszín-alternatívát használsz, mi 10%-os főzőtejszínnel számoltunk)
Az apróra vágott hagymát az olajon megpirítjuk, majd a felkockázott paprikát is hozzáadjuk. Ezután beletesszük az apróra vágott paradicsomot és a zúzott fokhagymát is. Kicsit pirít...
Elkészítési idő: 30 pec Nehézség: Könnyű
A hagymat kockakra vagom. A krumplit meghamozom, es felszeletelem mind a sult krumplihoz szoktam. A hagymat az olajon uvegesre dinsztelem, hozzaadom a csikokra vagott szalamit ,...
Elkészítési idő: 1 ora Nehézség: Könnyű