Hozzávalók:
200+100 g jó minőségű étcsokoládé
250 g cékla
4 db tanyasi tojás
150 g bio nádcukor
1 csipet só
120 g darált mandula
1 teáskanál sütőpor
1 evőkanál jó minőségű natúr kakaópor
vaj és kevés liszt a forma kikenéséhez
Joghurtos málnás mascarpone krém:
500 g mascarpone
150 g joghurt
3-4 evőkanál akácméz
250 málna (fagyasztott)
Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 180 fokra (gázsütő 4 fokozat).
Egy 20 cm-es tortaformát kivajazunk, alulról stőpapírral kibélelünk, majd megszórjuk liszttel.
200 g csokoládét egy fémedényben, gőz fölött megolvasztunk (figyeljünk rá, hogy a csoki ne érintkezzen a vízzel és a gőzzel!)
A céklát meghámozzuk, felnegyedeljük (mindezt gumikesztyűben érdemes csinálni, mert kicsit horrorisztikusan fog kinézni a művelet után a kezünk). Aprítógépben felaprítjuk.
A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk az olvasztott csokoládét, és a céklát. A fehérjét habbá verjük egy csipet sóval.
A mandulát, sütőport és kakaóport elvegyítjük. A mandulás keveréket alaposan összedolgozzuk a tojásos-céklás masszával.
A tojásfehérje hab harmadával fellazítjuk a tésztát, majd a többi fehérjehabot is hozzáadjuk, és óvatosan, hogy ne törjön, beleforgatjuk.
A tésztamasszát az előkészített tortaformába öntjük, majd az előmelegített sütőben körülbelül 50 percig sütjük. (Tűpróbáig!)
A formában hagyjuk kihűlni.
A maradék csokoládét felolvasztjuk a fent leírt módon. A mascarponét ízesítjük kevés mézzel, fellazítjuk joghurttal. A málnából pár szép szemet félreteszünk, a többit botmixerrel pürésítjük. Szűrőn átpasszírozzuk, hozzákeverjük a mascarponéhoz. Tálalásnál a sütiszeletekre halmozunk a mascarponés krémből, tetejére málnát teszünk, és az olvasztott csokival megcsíkozva tálaljuk. A krémmel az egész tortát bevonhatjuk, jut belőle!
Jó étvágyat!
Piskótát sütni,3 lapra vágni. Kapcsos forma alját és oldalát kibélelni papírral,hogy 3-4 cm-rel magasabb legyen a pereménél.Egy tortalapot beletenni. 17 szép epret díszhez,15-20 s...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tojások fehérjéjét kemény habbá verjük, közben beleszórunk 10 dkg cukrot, és 1 vaníliát. Egyenként belekeverjük a tojások sárgáját, majd rászitáljuk a 2 dkg étkezési keményítőv...
Elkészítési idő: 90 perc Nehézség: Könnyű
A túrót összekeverjük a citrom reszelt héjával, a két tojással és a margarinnal. Hozzáteszünk egy csipet sót és ízlés szerint édesítőt. Ezt az egészet géppel krémesre keverjük, maj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű