2 hátsó csülök
1-2 db babérlevél
1,5 kg krumpli
60 dkg vörös hagyma
só
fokhagyma
szemes fekete bors
őrölt bors
majoránna
A csülköket egy nagy edénybe tesszük, dobunk bele babérlevelet, beleszórunk egy kávéskanál majoránnát, húsz szemnyi fekete borsot, és sózzuk.
Felöntjük annyi vízzel, ami éppen ellepi, majd 1,5 óráig főzzük, amíg majdnem megpuhul. Kuktában való főzés esetén több mint a felével csökkenthetjük ezt az időt.
Ha kész, kivesszük a vízből.
A krumplit meghámozzuk, megmossuk, hasábokra vágjuk, és egy tepsibe tesszük. A hagymát először félbe vágjuk, majd felkarikázzuk, rászórjuk a krumplira, és megsózzuk.
A csülköket ezekre fektetjük.
Aláöntünk egy nagy pohár főzőlevet, majd letakarjuk alufóliával, és előmelegített sütőben közepes lángon egy órát sütjük. Ezután levesszük a fóliát, és még további fél órát sütjük, hogy megpiruljon az étel, és a csülkök bőre ropogós pirossá váljék. Ha szükséges, kevés főzőlevet önthetünk alá. A végén ízlés szerint borsozhatjuk.
friss salátákkal, kovászos uborkával, vagy savanyúságokkal tálaljuk.
A húst felkockázzuk,megmossuk. Egy tepsibe szórjuk a felkockázott szalonnát, rá a szeletelt hagymát, majd a húst. Kevés vízben kikeverjük a fűszereket és a gulyáskrémet, majd a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A szalonnát kockára vágom és kisütöm, majd kiveszem az edényből és a darált húshoz adom . A kisült szalonnazsírra dobom a kockára vágott hagymát és fokhagymát és üvegesre dinsztel...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A sertéshúst megmossuk, majd hat szeletre vágjuk és kiklopfoljuk. Két evőkanál olívaolajba belekeverjük a zúzott fokhagymát, majd a sót és a borsot. Ezzel átkenjük a hússzeleteke...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű