csirkemell,
grill fűszer, ha csípősen szeretik, akkor kis őrölt chili, de lehet egyszerűen csak fokhagymával is ízesíteni, vagy csak sóval és borssal.
görög joghurt -az jó sűrű, szépen bevonja a húst.
Kell hozzá natúr reggeliző kukoricapehely, a Dm-ből szoktam beszerezni a bio változatot. Régebben lehetett boltokban is kani, de ma már csak az édesített fajtával találkozom.
A csirkemellet kis szeletekre vágom. A hús aljáról leesik egy kis darab, na akkorára. Befűszerezem, tálba teszem és leöntöm joghurttal. Csak annyival, ami szépen bevonja a húst. Hagyom állni 1-2 órán keresztül.
Ezalatt a kukoricapehely felét kávédarálón vagy késes aprítóval finomra darálom, olyanra, mint a zsemlemorzsa. A másik felét csak durvára töröm. A kettőt összekeverem.
A bepácolt húst ebbe a keverékbe forgatom. Nem kell a joghurtot lehúzni róla, erre rátapad a kukorica és rendkívül jó ízt ad neki. Így nem kell sem lisztet, sem tojást használni a panírozáshoz.
A húsokat egymás mellé fektetem egy tálcára és hagyom állni, kb. 20-30 percig, hogy a kukorica kissé megpuhuljon a joghurttól, különben keményre sül, feltöri a szájpadlást.
Ezután kétféle módon lehet eljárni. Vagy hagyományosan, bő olajban sütjük ropogósra, vagy vékonyan kiolajozott tepsire fektetjük és forró sütőben, félidőben megfordítva megsütjük. Ez kétségtelenül diétásabb, az előző kétségtelenül finomabb. lehet választani.
Valamilyen mártogatós illik hozzá Én leginkább házi majonézt készítek, amibe édes chiliszószt keverek.
Tényleg függőséget okoz!
A húsokat átkenjük a fűszerekkel, majd két szelet baconnel betekerjük mindegyiket. A zöldségeket megtisztítjuk és csíkokra vágjuk, kivajazott tepsibe tesszük. Ráhelyezzük a gön...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A burgonyát megtisztítjuk, megmossuk és felkockázzuk. A húst felszeleteljük, majd elősütjük és félretesszük. A burgonyát feltesszük főni, leöblítjük a ruccolát. A baconos, fokhagy...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A húst nagyobb szeltekre vágjuk és enyhén kiklopfoljuk, fűszerezzük. A tojásokat felverjük, fűszerezzük és a krémsajtot is belekeverjük, a zúzott fokhagymával együtt. A húsokat elő...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű