6 tojás
15 dkg liszt
15 dkg cukor
1 sütőpor
pici só
pici citromlé
Töltelék:
barack vagy vegyes gyümölcs lekvár
Tetejére:
porcukor
Mielőtt elkezdjük kikeverni a piskótát először gyújtsuk be a sütőt hogy forró legyen . Tojásokat szétválasztjuk a fehérjét egy pici sóval és kevés citromlével kemény habbá verjük , majd beletesszük a cukrot szintén összekeverjük , majd a tojássárgáját is hozzáadjuk és géppel simára keverjük . Ezután kézzel főzőkanállal belekeverjük a sütőporral összekevert lisztet . Tepsit kibéleljük szilikonos sütőpapírral és beleöntjük a masszát , egyenletesen eloszlatjuk benne . Forró sütőbe először 10 percig sütjük , majd takarékon még kb 10-15 percig ( sütő függő) Ha megsült , még melegen kivesszük , átfordítjuk és leszedjük az aljáról a papírt majd visszafordítva egy konyharuhára fektetjük és konyharuhával együtt feltekerjük 3-4 szer . Majd konyharuhástól feltekerve hagyjuk pár percig hűlni , majd kitekerjük , megkenjük lekvárral és visszatekerjük . Tetejét porcukorral hintjük meg .
20 percig Tilos kinyitni a sütő ajtaját !!
Zsírozott, lisztezett tepsibe (22x36 cm) öntjük és 180 °C-on megsütjük. Ha kihűlt, felkockázzuk és előbb csokimázba, majd kókuszreszelékbe forgatjuk.
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
Tészta: a cukrot a 4 tojás sárgájával, az étolajjal és a vízzel jól kikeverjük, hozzáadjuk a lisztet, a sütőport és a 4 tojás kemény habját. Megfelezzük és az egyiket a kakaóval ki...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
A hozzávalókból, a vaj kivételével tésztát dagasztottam, majd hűtőbe tettem 1-1,5 órára. Ezután nyolc egyforma darabba vágom, gömbölyítem őket, majd mindet kinyújtom jó vékonyra, k...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű