1 hátsó csülök
1 üveg sör
másfél kg krumpli
bármilyen zöldség amit megeszünk sülve
6 gerezd fokhagyma
só
1 kk. őrölt bors
bármilyen fűszer amit használunk
A húst jól átmossuk, a bőrét kicsit megkapargatjuk, ha kell, perzseljük is, hogy egy szál szőr se maradjon rajta, majd beirdaljuk.
A fokhagymát apróra vágjuk, és ahol lehet, bedugdossuk a csülök bőre alá, majd megszórjuk a többi fűszerrel, ez esetben sóval, borssal, és jól belemasszírozzuk.
A csülköt egy méretes edényben, minden oldalról, forró zsiradékban megforgatjuk, hogy egy kicsit megpiruljon a bőre, majd tepsibe helyezzük, öntök alá egy pohár vizet, és 2 és fél órán keresztül, lefóliázva sütjük 200 fokon.
Általában krumplival együtt szoktam sütni.
A krumplit jól átmossuk, és héjastól nagyobb darabokra kockázzuk.
A fóliát leemeljük a tepsiről, ellenőrizzük, hogy puha-e már a hús.
Ha puha, beleszórjuk a krumplit, sózzuk, borsozzuk.
Rálocsoljuk a sör felét, majd egy 15 perc múlva a másik felét.
Ekkor a krumplit is átforgatjuk.
Mindenféle zöldségeket is tehetünk mellé, jól átveszik egymás ízét.
Ismét 15 perc múlva kivesszük a sütőből.
A húst kiemeljük és felszeletelve tálaljuk.
A felszeletelt húsból hirtelen sültet készítünk. A kisütött hús zsírjában megfuttatjuk az apróra összevágott hagymát, hozzáadjuk a finomra vágott petrezselymet és a pirospaprikát,...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A húst megmosom, ha nincs felszeletelve, felszeletelem. Miután lecsöpögött, egy húsklopfolóval kiklopfolom. Ízlés szerint megsózom a hússzeleteket. Előkészítem a bundázáshoz a hozz...
Elkészítési idő: 70 perc Nehézség: Nehéz
A karajt kiklopfoljuk sóval, borssal, ízesítjük. A palacsinta tésztába mártott húsokat forró olajban kisütjük. A kisült húsokat tepsibe rakjuk tetejére tejfölt, és reszelt sajtot...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű