Kovászhoz:
25 dkg BL55-ös liszt
165 ml víz
6g élesztő
37,5 dkg liszt
210 ml víz
10 g élesztő
12 g só
25 g olvasztott vaj
2 evőkanál burgonyapehely
A kovászt előző este elkészítjük. Letakarva pihentetjük, nem kell hűtőbe tenni. Másnap kimérjük a hozzávalókat, majd összedolgozzuk a kovásszal. Szép, fényes tésztát kapunk. Kiolajozott tálba rakjuk, letakarjuk és 20 percig kelesztjük. 20 perc után átgyúrjuk, újabb 20 perc kelesztés következik. Utána enyhén lisztezett deszkára borítjuk, kissé kinyomkodjuk a levegőt a tésztából, majd formázzuk. Sütőpapírral bélelt jénai tálba tesszük. Duplájára kelesztjük, kb 25-30 perc alatt. 3 helyen éles pengével bevágjuk, letakarjuk. Újabb 15 perc kelesztés. Majd lekenjük vízzel, a jénai tetejét is vízzel lespricceljük, majd lefedjük. Mehet a 230-240 fokos sütőbe 30 percre, ekkor a fedelét levesszük és visszarakjuk a sütőbe kb 20 percre, de már csak 200 fokon. Sütőből kivéve rácsra rakjuk, és lekenjük vízzel. Kb 1 óra pihentetés után szeletelhető.
Készítettem már pirított hagymával is, kitűnő íze van. A tészta kidolgozásánál teszek bele 3-4 evőkanál pirított hagymát.
Mérjük ki és külön edényben keverjük össze a folyékony és a száraz hozzávalókat. Öntsük őket egybe és gyúrjuk össze. Pihentessük 5 percig. Ezután lisztes felületen gyúrjuk...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az élesztőt langyos, cukrot tejben felfuttatjuk, majd jól összedolgozzuk a többi hozzávalóval. 4 egyenlő részre osztjuk a tésztát és fél órát pihentetjük. Pihentetés után kör al...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet a dagasztó tálba teszem . A közepén kis fészket alakítok ki . Belekanalazom a mézet . Rámorzsolom az élesztőt . Felöntöm egy kevés meleg vízzel és hagyom , hogy felfusson...
Elkészítési idő: 2ó 10 p Nehézség: Közepes