csirkemellhez
100 dkg csirkemell filé
30 dkg gépsonka
30 dkg gomba
25 dkg trappista sajt
A besamelmártáshoz
0.5 l tej
1 kávéskanál só
1 csipet fehérbors
2 dl főzőtejszín
1 csipet szerecsendió
5 csapott ek liszt
5 dkg vaj
Csikemellhez
A húst felszeleteljük, kiklopfoljuk és megsózzuk.
Lisztben megforgatjuk, és egy kevés olajon vagy vajon megsütjük a hússzeleteket.
A gombát felszeleteljük és megpároljuk, majd a sonkát is egy kis olajon átsütjük (félre tesszük).
A hússzeleteket lefektetjük kivajazott (gáztepsibe vagy nagyobb) tepsibe, a szeletekre halmozzuk a gombának és a sonkának a felét, majd mindegyik szeletre ismét egy szelet hús következik, és erre a maradék gombát és sonkát rátesszük, majd a legteteje hús legyen!
Erre ráöntjük a besamelmártást, és ízlés szerint sajttal megszórjuk.
Alufóliával lefedjük, és előmelegített sütőben kb. 40 percig sütjük, majd a fóliát levéve még 20-30 percet sütjük, míg meg nem pirul a sajt rajta.
Besamel mártáshoz
Olvasszuk meg a vajat, és a lisztet pirítsuk meg rajta, míg aranybarna nem lesz (vigyázzunk, mert hamar odaég, kb. 2-3 perc).
A tejet hozzáöntjük apránként, és folyamatosan kevergetjük, hogy csomómentes legyen.
Végül fűszerezzük sóval, fehérborssal, szerecsendióval, hozzáöntjük a tejszínt is, és addig főzzük, míg be nem sűrűsödik.
sütési hőfok: 180°C
A karfiolt bontsd rózsákra, és sós vízben főzd félpuhára. Az egyik vöröshagymát aprózd fel, majd dinszteld meg. Szórd meg pirospaprikával, tedd rá a húst, valamint a paradicsomot é...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hagymát kevés zsíradékon megdinszteljük a szalonnával és egy kis sóval, borssal. Rátesszük a gombát, egy kicsit átforgatjuk, kevés vízzel felöntve mert a gomba levet ereszt, újbó...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A megtisztított zöldségeket nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük, 1 kávéskanál sóval megszórjuk, majd 1/2 órát állni hagyjuk. A zöldségeket sűrű szövésű szitába rakjuk, és jól kiny...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű