6 db libacomb
3 evőkanál extra szűz olívaolaj
4 ág kakukkfű
só
darált bors
Salátához:
3 db narancs
1 doboz rukkola saláta
3 evőkanál extra szűz olívaolaj
fél citrom leve
Éles késsel vagdossuk be a libacomb bőrét, majd csorgassuk meg olívaolajjal. Daráljunk rá borsot, hintsük meg sóval és tépkedjük rá a kakukkfű leveleit. Tegyük egy nagy tepsibe bőrével felfelé, fedjük le fóliával és legalább egy órára tegyük a hűtőszekrénybe, hogy a fűszerek íze jól átjárja a kacsahúst.
A hús pihentetése után vegyük le a fóliát, öntsünk alá másfél deciliternyi vizet, majd fedjük le alufóliával. Tegyük előmelegített sütőbe, és 170 fokon süssük körülbelül egy órán keresztül, míg a hús meg nem puhul. Ha szükséges az elpárolgott vizet pótoljuk. Mielőtt kivennénk a sütőből, előtte 10 perccel vegyük le a fóliát, hogy szép pirosra tudjon a pecsenye pirulni.
Míg a liba a sütőben sül, közben készítsük el a narancsos salátát. Hámozzuk meg a narancsokat, úgy hogy a fehér bőrét is vágjuk le. Vágjuk kétfelé, majd cikkezzük fel falatnyi darabokra. Tegyük egy nagy tálba, szórjuk rá a megmosott és lecsepegtetett rukkola leveleket, csorgassuk meg olívaolajjal és a citrom kifacsart levével, majd keverjük óvatosan össze.
Tálaljuk nagy tányérra a ropogós libacombot, melléje hájában megsütött süveg alakúra vágott burgonyát, és narancsos salátából kanalazzunk még.
Előveszem a kedvenc öntöttvas edénykémet, a gázon alágyújtok, majd az apróra vágott vöröshagymát sertészsíron megdinszetelem. Amint a hagyma már elérte a kívánt állagot, akkor piro...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A halakat pucoljuk meg és filézzük ki. Egy nagyobb fazék aljára tegyük a megtisztított és felkarikázott hagymát, majd a hal fejét, az úszókat és a csontot. Öntsük fel vízzel, és kb...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
https://www.facebook.com/foodandwine/videos/10154822235527848/
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű