lásd lenn.t
Elkészítés :
- Készítsünk 8 db tojásból egy piskóta lapot :
8 tojássárgáját 8 dkg kristálycukorral és kevés vízzel ki kell keverni. 8 tojásfehérje 8 dkg kristálycukorral felverni.
20 dkg lisztet, 2 kávéskanál sütőporral kikeverni és ezeket lazán összekeverni.
Kb. 31 * 23 cm-es tepsiben, sütőpapíron, 180 fokon, kb. 20 perc alatt süssük meg. Végezzél tűpróbát.
Ha megsült a piskóta vágjuk le a széleit, és tegyük be a lekapcsolt sütőbe száradni.
Az epret ( kb. 40 dkg ) készítsük elő, csepegtessük le jól, szárítsuk meg, és vágjuk legalább félbe.
Krém: 2 csomag vaníliás pudingport, 6 evőkanál kristálycukorral kevés tejjel összekeverjük, majd belekeverünk 2 tojássárgáját, majd 1 púpos evőkanál lisztet. 1 liter tejet felforralunk, és folyamatos keverés mellett felfőzzük a pudingporral, besűrítjük. A 2 tojás fehérjéjét verjük habbá, és óvatosan keverjük bele melegen ( a tűzről levéve ) a vaníliás krémbe. Hagyjuk félig kihűlni.
A kihűlt tésztát kirakjuk az eperrel, tetejére kenjük a félig kihűlt vaníliás krémet. A megszárított süti széleit aprítsuk morzsává, és szórjuk meg vele a süti tetejét. Én az összeállítás előtt egy kisebb tepsibe ( 20 * 30 cm ) tettem a piskótát, így tettem rá az epret, és a vaníliás krémet is.
Tálalás előtt egy éjszakát vagy legalább 5 – 6 órát hagyjuk állni.
Egy tálba belemérünk fél kiló lisztet , ebbe elkeverünk 1 sütőport és csipet sót. 20 dkg cukrot kikeverünk 1 egész tojással A 15 dkg. zsírt , a 2dl tejfölt és a tojásos cukrot bel...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hűtőből kivett margarint lereszeljük és folyamatosan hozzáadagoljuk a 10 dkg lisztet. Pillanatok alatt összegyúrjuk és téglalappá formáljuk. (Hideg helyen, gyorsan dolgozzunk, ho...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A vizet beleöntjük egy kis lábasba, hozzáadjuk a Rama margarint, kakaót és összeforraljuk. A tűzről levéve hozzáadjuk a lisztet, szódabikarbónát és a cukrot, majd jól összekeverjü...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű