2 evőkanál extra szűz olívaolaj
3 gerezd fokhagyma, összezúzva
2 db sárga cukkini vagy főzőtök (kb. 170 g/db), keresztben ketté-, majd hosszában vékony szeletekre vágva
22 dkg zsírszegény natúr krémsajt (szobahőmérsékletű)
3 dkg reszelt parmezán
1 maréknyi apróra vágott friss bazsalikom
4 db lavash vagy más, nagyobb méretű puha lepénykenyér
22 dkg vékonyra szelt füstölt csirkehús (csirke- vagy pulykasonka is jó)
35 dkg üveges sült paprika (piros), jól lecsöpögtetve, majd vékony csíkokra vágva
Nagy serpenyőben, közepesnél gyengébb tűzön megforrósítjuk az olajat. 1 perc alatt megpirítjuk rajta a fokhagymát, majd hozzátesszük a sóval meghintett cukkinit is, és időnként rázogatva 5 perc alatt egészen puhára sütjük. Félrehúzzuk, hogy kissé kihűljön.
Robot- vagy turmixgép keverőtáljába tesszük a krémsajtot, a parmezánt meg a bazsalikomot, és sima masszát készítünk.
A lepénykenyereket egyenletesen, a lapok szélén 1 centis sávot szabadon hagyva megkenjük a fűszeres sajtkrémmel. Rátesszük a hús- vagy sonkaszeleteket, majd a paprikacsíkokat és a sült cukkinit.
A lepényeket szorosan felgöngyöljük, majd alufóliába csomagolva pár órára a hűtőszekrénybe tesszük (legalább 1 órára, de 8 óra az ideális időtartam).
Szervírozáshoz a tekercseket ferdén kettévágjuk, hogy látsszon étvágygerjesztő, színes belsejük is.
A csirke alkatrészeket megmossuk, megtisztítjuk. (Az eredeti recept egy egész csirkéből készíti ezt az ételt, de mi a combot szeretjük legjobban, ezért alsó és felső combokból kész...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
A csirkemelleket szeletekre vágjuk megszórjuk a fűszerkeverékkel, oregánóval és lefedve betesszük a hűtőbe egy éjszakára. Reggel egy jénai edényt és a húsokat is vastagon megkene...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
A húst felkockázzuk és kevés olajon pirítani kezdjük, mikor feldobja a levét hozzáadjuk a zöldbabot is és belekeverjük a zúzott fokhagymát, lestyán levelet, fűszerezzük. Egy kevés...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű