1 kg bármilyen hús
2 fej hagyma
ételízesítő
bors
2-3 babérlevél
szerecsendió
2-3 dl tejföl
húslevesben főtt répa vagy megfőzzük egy leveskockával készült alaplében
2-3 evőkanál liszt
pirospaprika
csipet cukor
Összevágott hagymát odateszünk zsiradékon dinsztelődni, majd rátesszük a kockára vágott husit, ami lehet sertés, de lehet borjú, nyúl, vad. Fehéredésig kavargatjuk, majd megszórjuk ételízesítővel, őrölt borssal, ráteszünk 2-3 egész babérlevelet, felöntjük némi vízzel és lefedve, néha megkeverve puhára sütjük.
közben elkeverünk 2-3 dl tejfölt 2-3 e.kanál liszttel és némi vízzel, + a hús(csont)levesből kilopjuk az erre a célra +ban beletett répát, majd egy kevés levessel együtt összeturmixoljuk + egy fél citrom levét kifacsarjuk, a másik felét meghámozunk és felkarikázunk(magtalanítunk).
Ha megpuhult a husink, megszórjuk pirospaprikával, besűrítjük a tejfölös habarással és beletesszük a répás masszát is. Szórunk bele finoman egy kevés őrölt szerecsendiót, teszünk bele egy kávés kanál cukrot, beleöntjük a citrom levét és beletesszük a karikára vágott citromot is.
Szósz sűrűségű legyen, ezt szabályozhatjuk némi hozzáadott levessel, ha szükséges.
Most lehet kóstolni.:)
Ha még kell bele, utána sózunk, vagy teszünk még citrom levet, vagy csipet cukrot, ezekkel állítjuk be a pikáns ízt.
Nokedlivel vagy burgonya gombóccal, vagy zsemlegombóccal tálaljuk.
Recept: a tarját besózzuk, hirtelen serpenyőben elősütjük, majd kizsírozott tepsibe tesszük. 1 kg gombát hagymával puhára pirítunk, sóval és fehérborssal ízesítjük. A gombaragut a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A káposztát lereszeljük és lesózzuk, hagyjuk állni egy kicsit, majd kivajazott tepsibe tesszük és ráfacsarjuk a fél citrom levét. A húsokat átkenjük a tárkonnyal, majd sózzuk és bo...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A karaj darabot alaposan megmossuk és a hosszabbik oldalánál fogva oldalról bevágjuk, de nem vágjuk át teljesen, majd szétnyitjuk, mint egy könyvet. Elég vastag még hozzá, hogy ez...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes