Hozzávalók egy 20 cm átmérőjű tortához
Tészta: 10 tojás fehérje, 30 dkg cukor, 23 dkg dió, 12 dkg rétes liszt, csipet só.
Krém: 3 púpos e.kanál finomliszt, 2,5 dl tej, 2 cs vaníliás cukor, 5 tojás sárgája, 2 e. kanál rum vagy rumaroma, 5 dkg cukor, 20 dkg vaj, 10 dkg mascarpone
A tetejére én főzős fondant-ot tettem, de lehet csoki is.
1. a diót sütőpapírra tepsibe tettem és 160 fokon kb 10 percig pirítom, aztán ledaráljuk.
2. a tojásfehérjét felverjük a végén apránként adagolva hozzá a cukrot is, aztán lazán nem összetörve a habot, belekeverjük a dió+liszt+só keverékét.
3. sütőpapírra 20 cm átmérőjű kört rajzolunk és kb 1 cm vastagon rákenünk a tésztából. 10 perc alatt megsül, 5 ilyen lapot kell egyenként sütnünk.
4. a krémhez a lisztet+a tojás sárgáját pici tejjel simára habarjuk, a többi tejet benne a rummal, cukorral tűzre tesszük, beleöntjük a lisztes keveréket és sűrűre főzzük. Nem kell forralni, jó sűrű lesz. Lefedve hagyjuk kihűlni.
5. A szobahőmérsékletű vajat kihabosítom, hozzáadom a mascarponet, azzal is, aztán a kihűlt tojásos lisztes krémmel jól kikeverem. Lehet bele marék darál diót tenni, + még egy kis rumot ízlés szerint.
6. összerakom a tortám az 5 lapot a krémmel, oldalára kenek krémet, a tetejére nem. A krémből hagyok egy keveset, amibe kevés kakaót kevertem és azzal díszítettem a legvégén.
7. Fondant. 250g cukor, 130 ml víz, 1 kávés kanál 20 % ecet. Tűzre teszem és forrástól számítva 10 percig nagyon lassan gyöngyözve főni hagyom, aztán átöntöm egy fém tálba. Addig kevergetem finoman, amíg fehéredni és sűrűsödni kezd. Innen még 5 perc kevergetés és önthetjük a tortánkra. Óvatosan késsel elhúzzuk a széléig. Én hagytam egy kicsit a tálban, kevertem hozzá egy kis kakaót és csigavonalban rácsurgattam. Késsel sugarakat vonalkáztam bele felváltva a közepétől kifelé a másikat a szélétől befelé.
8. Pár órára hűtőbe tesszük.
Tipp: én egy 28 cm-es tortához másfélszeres mennyiségű tésztát és kétszeres mennyiségű krémet csináltam. A fondant épphogy elég lett rá, lehetett volna picit vastagabb.
Egy kapcsos tortaformát körberakunk piskótával(a piskóta egyik felét egyenesre vágjuk ,úgy jobban megáll) ,az alját is kirakjuk piskótával. Bő hideg vízben beáztatjuk a zselatin l...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tojásokat szétválasztjuk. A sárgájába belekeverjük a 6 kanál cukrot és a sütőport. A fehérjét kemény habbá verjük. Belecsorgatjuk a sárgáját a fehérjébe és óvatosan összekeverj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A torta kétféle képen készíthető: sütéssel vagy sütés nélküli lappal. Hozzávalók: 20 cm-es tortaformához a sütés nélküli tortához: 25 dkg oreo keksz, 4-5 dkg vaj; a sü...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű