Hozzávalók:
a sárga piskótához:
5 tojás
5 dkg darált mandula
5 dkg eritrit (xilit vagy nyírfacukor) (nem paleozóknak cukor)
1 vaníliarúd kikapart magjai
csipet só
a mákos piskótához:
5 tojás
5 dkg darált mák
5 dkg eritrit (xilit vagy nyírfacukor) (nem paleozóknak cukor)
1 vaníliarúd kikapart magjai
csipet só
továbbá:
cukormentes lekvár (én szilvát használtam, de a meggy és a barack is jól passzol hozzá)
A sárga piskótához a tojásokat kettéválasztjuk. A sárgáját habosra keverjük az édesítő anyaggal, majd hozzáforgatjuk a darált mandulát és a vaníliát. A tojásfehérjét csipetnyi sóval kemény habbá verjük. A tojáshab felét hozzáforgatjuk a mandulás tojássárgájához, majd a maradék habot is. Ügyeljünk arra, hogy a hab ne törjön össze. A masszából sütőpapíros tepsire 30 x 35 centis téglalapot kenünk végül 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve 8-10 percet szikkasztjuk mielőtt lehúzzuk róla a papírt. A mákos piskótát ugyanúgy készítjük el, mint a sárgát, értelem szerűen mákot használva a mandula helyett. A kihűlt mákos piskótát vékonyan megkenjük a lekvárral. Rátesszük a mandulás tésztát, enyhén lenyomkodjuk, hogy a két rész összeragadjon. Két egyforma részre vágjuk. Az egyik tetejét megkenjük a lekvárral, majd ráhelyezzük a másik részt, így alakítva ki a sütemény csíkosságát. Végül tetszés szerint szeleteljük
Megosztom a Facebook-on »»» A palacsintát mindenki szereti, viszont a fehér liszt és a cukor a zsírpárnák és a narancsbőr legjobb barátja. De van megoldás, hogy időnként m...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét a cukor felével habbá verjük. A sárgáját a maradék cukorral és a puha vajjal kihabosítjuk, majd hozzákeverjük a fehérjehabot. Beleforgatjuk...
Elkészítési idő: 80 perc Nehézség: Könnyű
Egy kb. 3 literes lábasban kis lángon felolvasszuk a a cukrot a tojással majd beletesszük a margarint is amíg az is elolvad. Ha felfőztük belekeverjük a pudingot, a kakaót meg a ma...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű