4 nagy szelet hús (sertéskaraj vagy -comb)
35 dkg gomba
1 közepes fej vöröshagyma
1 zöldpaprika
1 paradicsom
2 dl tejföl
Olaj vagy zsír
1 evőkanál keményítő
Kevés liszt
bors
1 evőkanál pirospaprika
A hússzeleteket klopfoljuk ki és sózzuk meg mindkét oldalát. 20 perc pihentetés után forgassuk meg lisztben és a forró olajban hirtelen süssük meg mindkét oldalán
A visszamaradt olajban pirítsuk üvegesre az apróra vágott hagymát. Szórjuk meg pirospaprikával, majd tegyük hozzá a vékony szeletekre vágott zöldpaprikát, gombát és paradicsomot.
Pároljuk együtt őket 10 percig, majd tegyük hozzá a húst. Öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint és fedő alatt pároljuk puhára a húst.
Ha megpuhult, a mártást kevés vízzel elkevert keményítővel sűrítsük be, majd keverjük el benne a tejfölt. Galuskával kínáljuk.
Elkészítjük a pácot, mindent összekeverünk, és a húsokat beletesszük. Hűtőbe tesszük 1-2 órára. Ezután a sütőbe tesszük és letakarva megsütjük. Ha kell, a tetejét pirosra sütjük. B...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű
A húst apróra felkockázzuk A hagymát megpucoljuk és felaprózzuk A hagymát az olajban üvegesre pároljuk, utána hozzaadjuk a húst és együtt is pároljuk, ameddig a hús kifehéredik...
Elkészítési idő: 1 ora Nehézség: Közepes
A csülköt az összes hozzávalóval feltesszük főni, addig főzzük, míg a csülök leválik a csontjáról. Ezután nagyon apró darabokra vagdaljuk a csülköt, teszünk hozzá 1 merőkanál abal...
Elkészítési idő: több óra Nehézség: Könnyű