1 közepes vöröshagyma
1 dl étolaj
10 tojás
4-5 babérlevél
kis kanál piros paprika
4 dl tejföl
2-3 evőkanál liszt
ecet
só
víz
A hagymát apró kockákra vágjuk, az olajon megfonnyasztjuk (kevés vízzel, hogy minél jobban szétfőjön).
Egy kevés lisztet szórunk bele, picit pirítjuk (világos rántás színűre), majd a piros paprikát, és felöntjük vízzel.
Beledobjuk a babérlevelet, és 15-20 percig forraljuk, fedő alatt, hogy az aromája ne párologjon el.
Amíg forr, a tejfölt a liszttel besűrítjük a habaráshoz. A habarást a forrásban lévő levesből felhígítjuk-melegítjük, hogy ne csomósodjon össze, amikor beleöntjük a levesbe. Miután beleöntöttük, hagyjuk újra felforrni, majd ízlés szerint sót és ecetet teszünk bele.
Végül óvatosan, hogy ne folyjanak szét, a tojásokat egyesével beleejtjük a forrásban lévő levesbe. 2-3 perc után meg lehet fakanállal mozgatni kicsit őket, hogy ne álljanak össze, ne tapadjanak le az edény aljára, de vigyázva, hogy egyben maradjanak. 8-10 percig hagyjuk főni, amíg a tojások megkeményszenek.
Végül ízlés szerint teszünk még bele sót és ecetet. Savanykás leves, nem kell az ecetet sajnálni belőle.
A víz mennyisége attól függ, hogy ki milyen sűrű krémesre, vagy inkább hígabbra szeretni főzni. Én krémesen szeretem, így 2-2,5 liternél többet nem használok.
Tartalmas, laktató leves, aki szereti, kenyeret ehet hozzá. Levesbetét nem kell bele, a lemorzsolódó tojásfehérjétől elég sűrű lesz.
A sonkát két darabra vágjuk, és körülbelül 3 liter hideg vízben főni tesszük. Amikor felforrt, a tetejét lehabozzuk. Amikor a sonka megpuhult, kivesszük a levéből, és kockákra vágj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A sertéscombot megmossuk, leszarogatjuk, es egy centis kockákra vágjuk. A megtisztított hagymát finomra szoljuk. az olajon kevergetve, közepes Langon 4-5 percig, ill. a húst fehére...
Elkészítési idő: 100 perc Nehézség: Közepes
Rakjuk a felesborsót egy kis lábasba, öntsünk rá 1 liter forró vizet, forraljuk fel. Hagyjuk 2 percig főni, majd a tűzről lehúzva, lefedve hagyjuk állni 2 óra hosszat. Öntsük le a...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű