Családireceptkönyv.hu

Málnás mousse torta


Írta:

Elk. idő: 1 óra
Adag: 6-8 fő
Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


Hozzávalók a piskótához: (24 cm formához)
3 tojás
3 ek. erythritol (porrá őrölve)
4 ek. darált mandula (blansírozott)
1 ek. olvasztott kókuszolaj

A málna mousse hozzávalói:
35 dkg málna
8 dkg erythritol (porrá őrölve) (ízlés szerint, a málna édességétől is függ)
4 lap zselatin
2 ek. citromlé
3 dl kókuszkrém (behűtve)
2 tojásfehérje

Elkészítés:


A piskótát mindig a szokásos módon készítem és mindig nagyon szépen sikerül. Az egész tojásokat az édesítővel a mixer táljába tettem és a legmagasabb fokozaton 10-12 percig vertem. Ezalatt a térfogata a többszörösére nő és krémes állagú lesz az egész. Beleforgattam az őrölt mandulát, az edény oldaláról belecsurgattam a kókuszvajat és lazán összeforgattam az egészet. Sütőpapírral bélelt kapcsos formába öntöttem, 180 fokos sütőben kb. 18 perc alatt megsült az én sütőmben. Ezután rácsra borítottam, lehúztam a sütőpapírt és hagytam kihűlni. Ezalatt elkészítettem a mousse-t, a málnát át is lehet passzírozni, hogy ne maradjanak benne magok, én benne hagytam, nekem nem volt zavaró. A málnát az édesítő felével pürésítettem, ezt lehet food processzorral vagy turmixgéppel csinálni. A zselatinlapokat kevés hideg vízben beáztattam, egy kis edényben felmelegítettem a citromlevet, hozzáadtam a megduzzadt zselatinlapokat és feloldottam, majd a málnapüréhez kevertem. Az előre behűtött kókuszkrémet mixerrel habbá vertem. A tojásfehérjéket elkezdtem felverni, amikor félkemény volt, kanalanként hozzáadtam a maradék édesítőt és fényes, kemény habbá vertem. A málnapürét először összeforgattam a felvert kókuszkrémmel, majd a kemény tojáshabot is óvatosan belekevertem. A kihűlt piskótát visszatettem a formába, ráöntöttem a málna mousse-t és hűtőbe tettem pár órára, míg megdermedt. Tálalás előtt málnaszemekkel és mentával díszítettem. Nagyon finom, könnyed desszert, az édesítő mennyiségét érdemes a málna édessége szerint változtatni.

Trükkök, tippek, praktikák:


Trollanyu

Málnás mousse torta

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Torták,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Kitti
Kinder Maxi King torta
Kinder Maxi King torta

◾️A tojásokat válasszuk szét. ◾️A fehérjét habosítani kezdjük és ha már elég stabil a hab, mehet bele az édesítő fele is. ◾️A sárgáját is habosítjuk ki a többi édesítővel, vaníl...

Elkészítési idő: 120 perc
Nehézség: Közepes
share
Kolosszeum torta
Kolosszeum torta

Narancsos Elkészítése: A sárgájákat keverjük ki a 2 dkg cukorral, és adjuk hozzá a narancs levét és héját. A fehérjét verjük habbá a 10 dkg porcukor hozzáadásával, majd óvatos...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Edit
Dobos torta Eta módra
Dobos torta Eta módra

Az első lépés, hogy tekercses sütőpapírból hajtogatok 8 lapot úgy hogy a 26 cm-s tortasütőmet rá tudjam tenni, majd ceruzával megjelölöm s kinyírom egyszerre a 8 kerek papírt amin...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk