1 kisebb savanyú káposzta fej
1 kg sertéshús darálva (lapocka, comb, dagadó akár vegyesen is )
250 g árpagyöngy (gersli)
1 tojás
1 evőkanál őrölt pirospaprika
őrölt bors
3 teáskanál só
3-4 hagyma
1 fej fokhagyma
szálas káposzta
A káposztafejről lehántom egyenként a leveleket, és a torzsarészt egészen vékonyra vágom, így a levél könnyen hajlítható lesz.
A gerslit folyóvízzel átmosom, sem beáztatni, sem előfőzni nem szoktam.
A darált húshoz ütök egy tojást, beleteszem a pirospaprikát, 2 teáskanál sót, borsot, gerslit, és alaposan elkeverem. Meg szoktam kóstolni, hogy elég sós-e (a gersli is felvesz főzés közben sót).
Tölteléket teszek a káposztalevélre, alulról ráhajtom, egyik oldalról is ráhajtom, feltekerem, most a másik oldalán az ujjammal a levelet betömködöm. Ha kész, a megmaradt leveleket és a fej középrészét apróra vágom. Ebből egy maréknyit a lábas aljára hintek, beleteszem a töltött káposztákat, egy marék szálas káposztával meghintem a tetejét.
Egy teáskanál sóval meghintem, ráöntök annyi hideg vizet, hogy épp ellepje, lefedem és felforralom. Forrás után mérsékelem a lángot, és lassú forralással kb. 1,5 órát főzöm.
Majd rántást készítek,a megfőtt káposztára öntöm,de előtte a rántásba is teszek sűrített paradicsomot.
Rántás készítése 2 evőkanál zsiradék (olaj/zsír, vaj/margarin), 2 evőkanál finomliszt, 2 dl víz. Elkészítés: A zsiradékot lábaskában felmelegítjük, beleszórjuk a lisztet, és lassú tűzön, gyakran megkeverve az ételnek megfelelő színűre (rózsaszín, világosbarna, sötétbarna) pirítjuk. Lehúzzuk a tűzről, egyszerre felöntjük a hideg vízzel, erőteljes mozdulatokkal csomómentesre elkeverjük. A szelíd forrásban lévő ételhez szűrjük, és "kiforraljuk", azaz fedő nélkül, lassú tűzön 10 percig forraljuk, hogy lisztes, "nyers" ízét elveszítse.
Tejföllel és kenyérrel tálalom.
.A babot egy éjszakára beáztatjuk. A szépen megtisztítot sertésbőrkét 30-35 percig előfőzzük; majd ahogy hűl vékony csíkokra vágjuk. (Ezt én eleimtől tanultam; merthogy ezzel a mó...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
1 csomag fagyasztott sóskát pici sóval és annyi vízzel, felöntve főzni, kiengedni, ami éppen ellepi. Habarást készíteni kókusztejszínből, csicseri liszt-zabpehelyliszt (összesen kb...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Töltöttkáposztát készíthetünk édeskáposztából is a következőképpen: 1 fej édeskáposzta leveleit leválasztjuk, a torzsáját kivágjuk, a káposztát leforrázzuk. A tölteléket ugyanúgy k...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű