0,5 kg liszt
25 dkg vaj
3 tojás sárgája
15 dkg porcukor
2 ek. tejföl
1/2 cs. sütőpor
1-2 cs. vaníliás cukor. (helyette én vanilia aromát használok
A tészta felébe beledolgozhatunk kakaóport, de akkor tegyünk még hozzá kb. negyed vajat is.
A tésztát egy órára tegyük hűtőbe!
Kisült a kinyomós, fontos hozzá tenni, hogy a tésztának jól le kell hűlnie.
A tepsit nem szabad kikenni, lisztezni, sütőpapírral kibélelni. A csupasz tepsire jól ragad a tészta, sütés után pedig könnyen lejön. 6 percig sütöttem, 180 fokon, így lett tökéletes. 5 perc kevés volt, 7 perc alatt pedig nagyon megsült az alja. Ne azt figyeld, hogy mikor kezd pirosodni, mert addigra az alja nagyon megég.
Gép nélkül is jó, egy keveset kipróbáltam, hogy golyókat formáztam, majd egy pohár talpával laposra nyomtam. Villával lehet cifrázni a tetejét. Vagy a golyókat csak egy kissé ellapítani, közepébe fakanállal mélyedést nyomni, amit lekvárral lehet tölteni, és mondjuk durvára tört dióval megszórni. Sütési idő ekkor kicsit több, szerintem 8 perc.
4 tojássárgáját kikeverünk 25 dkg porcukorral, hozzáadjuk a vizet, olajat, lisztet, sütőport és a felvert tojásfehérjét. Két részre osztjuk az egyikbe kakaót keverünk és két kikent...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A tojásokat a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és összegyúrjuk. Egy éjszakát hűvös helyen pihentetjük. A tésztából golyócskákat formálunk és kikent, lis...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Die Form mit Butter oder Margarine fetten und den Backofen auf 210°C Ober-/Unterhitze vorheizen. Die Schokolade fein hacken. Butter oder Margarine weich rühren und mit dem gesie...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű