Hozzávalók 4 tekercshez:
50 dkg darált háztartási keksz
36 dkg vaj (margarin is lehet)
15-20 dkg cukor (ízlés szerint)
2 evőkanál kókuszreszelék
2 teáskanál cukrozatlan kakaópor
1 dl rum
a töltelékhez:
25 dkg gesztenyemassza
12 dkg vaj (margarin is lehet)
10 dkg cukor
1 evőkanál rum
1 teáskanál kókuszreszelék
a mázhoz:
20 dkg ét tortabevonó
2 evőkanál olaj
A "tészta" hozzávalóit egy tálban, kézzel összedolgoztam. (Akkor jó, amikor már a cukor elolvadt benne.)
A töltelékhez a gesztenyemasszát burgonyanyomón áttörtem, majd a többi hozzávalóval együtt szintén a cukor olvadásáig gyúrtam.
Egy tiszta konyharuhát megvizeztem, kiterítettem, és a kekszmassza 1/4-ét nedves kézzel, illetve vízbe mártott késsel kenegetve kb. 18 x 24 cm-es téglalappá formáztam rajta.
A gesztenyetöltelék 1/4-ét rásimítottam, majd a konyharuha segítségével felgöngyöltem.
Ugyanígy jártam el a maradék masszával és töltelékkel, összesen 4 rudat készítve, és a tekercseket legalább 1 órára hűtőbe tettem.
A mázhoz a tortabevonót az olajjal együtt vízgőz fölött megolvasztottam, és bevontam vele a tekercseket, amik újra hűtőbe kerültek.
Közvetlenül tálalás előtt szeleteltem.
1. A tojás kivételével a hozzávalókat jól elmorzsoljuk, majd a tojással tésztává gyúrjuk. A tésztát hűvös helyen vagy hűtőbe pihentetjük. Ha kész a töltelék, akko...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tojásokat szétválasztom, a sárgájához hozzáteszem a cukrot és habverővel jól kikeverem. A fehérjéhez hozzáadom a sót és azt is kemény habbá verem. Egy jénai tetejébe öntök egy pá...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű