Hozzávalók:
A mézes lapokhoz:
30 dkg liszt
10 dkg porcukor
1 ek méz
7 dkg vaj
2 tojás
1 kávéskanál szódabikarbóna
A mákos piskótához:
15 dkg cukor
15 dkg liszt
6 tojás
3 evőkanál víz
fél dl olaj
fél csomag sütőpor
10 dkg mák (lehet őröletlen is)
A krémhez:
3 tojás sárgája
15 dkg cukor
2 csomag vanília ízű pudingpor
7 dl tej
20 dkg porcukor
25 dkg margarin
Elkészítése:
A mézes lap hozzávalóiból 2 lapot sütünk egy 22*38 cm-es tepsin, majd hagyjuk kihűlni.
A mákos piskótához a tojás sárgájákat habosra kavarjuk a 10 dkg cukorral, vízzel, olajjal és a mákkal. A fehérjét a maradék 5 dkg cukorral kemény habbá verjük és óvatosan belekeverjük a a mákos masszát a sütőporral és a liszttel. Kivajazott, kilisztezett (vagy sütőpapírral kibélelt) tepsibe (amin a lapokat sütöttük) belesimítjuk a masszát és 180 fokos sütőben kb 20 percig sütjük a piskótát.
A krémhez a tojás sárgájákat a 15 dkg porcukorral, tejjel és a pudingporral alaposan kikeverjük, majd folytonos kevergetés mellett sűrűre főzzük. A margarint kikeverjük a 20 dkg porcukorral, s ha kihűlt a krém összedolgozzuk a kettőt.
Az egyik mézes lapot tálcára tesszük, a krém felét rákenjük, erre jön a mákos piskóta, amire a krém másik fele kerül. Végül a második mézes lappal befedjük. A tetejét porcukorral szórhatjuk meg, vagy esetleg a megmaradt tojásfehérjét vízgőz felett felverjük kristálycukorral s ezt kenjük a sütemény tetejére.
Haladóknak
Elkészítési idő:
90 perc
Mennyiség:
Nincs adat
Mennyibe kerül?
Kicsit drább
A tejszínt nagyon kemény habbá verjük. Rákenjük a vaníliás krémre. A tetejét reszelt csokoládéval is megszórhatjuk.
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Nehéz
Először elkészítjük a tésztát: a tojást a cukorral habosra verjük. Hozzáadjuk az 50 ml vizet és az 50 ml olajat. Ezután hozzáadjuk a sütőporral összekevert lisztet. A kész tésztát...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
Tészta: a gesztenyemasszát összekeverjük a rummal, belekeverjük kekszet a margarint és a cukrot. Egy közepes tepsi aljára nyomkodjuk. Erre jön a krém. A pudingot a tejben megfőzzük...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű