reggel:(7 óra körül)
25 dkg liszt
1 dkg élesztő
2 dl víz
Este ( 7 óra körül )
40 dkg kenyérliszt - keverhető más liszttel
a kovász
4 tk.l só
2 púpos ek.l burgonyapehely
csipet aszkorbinsav
kb. 2 dl langyos víz
A kenyér készítését reggel kezdem. Bekeverem a gyors kovászt, amit estig a konyhapulton, letakarva hagyok.
Ha nem éjszakai kelesztéssel csinálom, akkor teszek még bele 0,5 dkg élesztőt.
Az összetevőket alaposan összegyúrom, dagasztom. Kelesztőtálban 15-20 percig kelni hagyom, a konyhapulton. Ezután alaposan összegyúrom, kinyomkodom belőle a levegőt. A kelesztőtállal együtt a hűtőbe teszem és megvárom, amíg duplájára kel. Ha nincs teteje a táladnak folpackkal letakarom.
Ha már szép kövér a tésztám, akkor kiveszem a hűtőből, újra alaposan összegyúrom és megformázom a végleges formájára. Ekkor már abba a jénaiba teszem vissza, amiben majd reggel sütni fogom.Szilikonos sütőpapírral kibélelem, hogy ne ragadjon bele. Jénaival (tetejét is ráteszem) együtt beteszem a hűtőbe.
Reggel (7 óra körül) kiveszem a hűtőből, a tetejét megvágom, díszítem, magot szórok rá, stb. Megpermetezem vízzel a kenyeret és a jénai tetejének belsejét is és egyből mehet a sütőbe, amit akkor kapcsolok be. 230 fokon 50 percig tetővel,majd 200 fokon tető nélkül 10 percig sütöm.
Amíg melegszik a sütő, a kenyér is vele melegszik odabent, még egyet kel, hogy még szebb legyen.
Mikor kiveszem lespriccelem vízzel.
A folyadékokat beleöntjük a dagasztótálba, beleszórjuk a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Jól elkeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet, a sót, az olajat. Bedagasztjuk a tésztát....
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
Elkészítés: Langyosíts két deci vizet, keverd el benne a cukrot, morzsold bele az élesztőt, és futtasd fel öt-tíz perc alatt. Akkor jó, ha habos a teteje, és jelentősen megemelk...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
3 dl víz…összedagasztani én géppel de lehet kézzel… akkor jó ha elválik a dagasztó falától és egy gombóccá válik, ha szükséges lehet vizet adni hozzá, ez mindig liszt függő kétsze...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz