Családireceptkönyv.hu

684. kovász készítés


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


befőttes üveg (kb. 400 g-os)
30 gramm liszt
1 ek. víz
befőttes üveg kupakja

Elkészítés:


Első lépésként vegyük elő a tiszttára mosott, száraz befőttes üveget és tegyünk bele
1 evőkanál lisztet és egy evőkanál vizet,
ezután keverjük össze annyira hogy ne maradjon benne csomó,
majd az üveget zárjuk le lazán és hagyjuk 1 napon át pihenni.
Ezután lehetőleg mindig ugyanabban a napszakban, naponta egyszer „etessük a kovászunkat” ugyanilyen mennyiségű liszttel és vízzel
Fontos, hogy az üvegre a tetőt ne csavarjuk rá szorosan, de ne is hagyjuk nyitva.
Folytassuk ezt a műveletet 5-6 napon keresztül, ha így teszünk akkor kb. már a 3. naptól kezdve kis buborékokat láthatunk a kovászban.

A hat nap leteltével a hetedik napon kész is a vad, vagy anyakovászunk!Majd ezt ketté kell venni, az egyik feléből süss is gyorsan valamit , majd a megmaradt Anya kovászod, minden nap etesd 1 evőkanál rétesliszttel, és 2 kanál vízzel, ha lágynak találod, akkor több lisztet kell hozzá adni, a lényeg hogy ne legyen folyós, és aceton illatú, mert akkor éhes nagyon a kovász.De attól még jó, csak enni kell adni neki többször. Ha sok a kovászod, ajándékozz el belőle ismerőseidnek. Örömet okozni és adni valakinek valamit amit szívvel-lélekkel készítettünk igazán jó érzés.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Egészséges életmód,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Sacko
Chia pohárkrém
Chia pohárkrém

A chia pudingot előző este összekeverjük. A kókusz krémet is összekeverjük. Majd a kétféle krémet poharakba egymásra rétegezzük!

Elkészítési idő: 30 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Tápióka puding
Tápióka puding

A tápóka gyöngyöt kb. 20 percig áztatjuk a vízben, olyan edénybe tegyük amien tudjuk majd főzni is.Ha a vizet felszívta hozzá adjuk a 3 dl tejet,elkezdjük főzni, pici sóval, addig...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Diána
Csokis-mogyivajas golyó
Csokis-mogyivajas golyó

Egy datolyát és mazsolát (vagy áfonyát) vízbe áztatjuk, majd a vízzel együtt leturmixoljuk. Beletesszük a mogyivajat, kakaóport és zabot. Végül golyókat formázunk a masszából.

Elkészítési idő: 20
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk