30 dkg kukoricadara
30-40 dkg juhtúró
10 dkg szalonna
1 l víz
1 kávéskanál só
zsír
A vizet a sóval forraljuk fel. A forrásban lévő vízbe folyamatos kevergetés mellett lassan szórjuk bele a kukoricadarát, majd tovább kevergetve addig főzzük, míg sűrű lesz, de nem kemény. A kevergetés fontos, mert könnyen leég. A hőforrás elzárása után még tovább dagad egy picit.
Egy lábasba tegyünk kevés zsírt, és kis lángon langyosítsuk meg. A lábas aljára simítsunk egy sor puliszkát, majd morzsoljuk rá a túró felét, és locsoljunk rá a kisütött szalonnából a zsírjával együtt egy keveset. Ismételjük meg a rétegezést úgy, hogy a tetejére a túró kerüljön. Kicsit meg lehet még bolondítani, ha a rétegek közé reszelt sajtot is szórunk. Ha kész a rétegezés, addig melegítsük a tűzön, amíg a túró megolvad. (Ez csak néhány perc.)
A rizst feltesszük főni a vízben. Amikor az összes vizet beszívta, akkor dobjuk rá a vajat és öntjük fel a tejjel. Teszünk bele ízlés szerint cukrot és vaníliás cukrot. Néha megkev...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
A marhahúst ledaráljuk, majd a felforrósított olajon lepirítjuk. Fokhagymával és a chilipaprikával fűszerezzük. Hozzáadjuk a babot, a kukoricát és a paradicsomot, majd tovább pirít...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A krumplikat alaposan megmossuk, sós vízben feltesszük főni. Ha megpuhultak, kivesszük őket, megpucoljuk és felkarikázzuk őket. A tojásokból tíz perc alatt keményt tojást főzünk,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű