Családireceptkönyv.hu

Csokitorta-Nigella


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


20 dkg liszt 1,5 kávéskanál szódabikarbóna 20 dkg porcukor 4 dkg kakaópor 17,5 dkg vaj 2 db tojás 2 kávéskanál vanília aroma 1,5 dl joghurt / vagy tejföl Krém: 7,5 dkg vaj 18 dkg 60-70%-os kakaótartalmú étcsokoládé 1 evőkanál cukorszirup 30 dkg átszitált porcukor 1,3 dl joghurt / vagy tejföl 1 kávéskanál vanília aroma

Elkészítés:


A tészta alapanyagait robotgéppel összedolgozzuk, majd kivajazott, kb. 20 centis kapcsos tortaformában kisütjük 2 lapban, előmelegített sütőben, 180 °C-on, 35 perc alatt. Ha kivettük a sütőből, 10 percig hagyjuk a formában pihenni, utána rácson hűtsük ki. A krémhez a vajat és a csokit vízgőz fölött összeolvasztjuk, hozzákeverjük a szirupot, a joghurtot és a vaníliát, végül a porcukorral dolgozzuk ki jó alaposan simára. A krém harmadával kenjük meg az alsó lapot, erre tegyük a másik korongot, és a maradék krémmel vonjuk be az oldalát is, tetejét is. Tetszés szerint díszíthetjük saját elképzelés alapján.

Trükkök, tippek, praktikák:


Forrásban lévő vízhez adjunk ugyanannyi cukrot, újraforrásig kevergessük, néhány percig főzzük, s közben a felszínén keletkezett habot szedegessük le. Vegyük le a tűzről, és lehűlés után készen van a cukorszirup. Ha többet készítünk egyszerre, fénytől védett helyen korlátlan ideig eláll, üvegpalackban a hűtőben tudjuk tárolni.

Csokitorta-Nigella

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sütemények, édességek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Tejfölös-citromos túrótorta (cukormentes és lisztmen
Tejfölös-citromos túrótorta (cukormentes és lisztmen

Keverd el a túrót a citrom héjával, a 2 tojással és a vajjal. Tegyél hozzá egy csipet sót és ízlés szerint édesítőt. Ezt keverd krémes állagúra, ha könnyebb, akkor használhatsz gép...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Fitness almás-mákos recept
Fitness almás-mákos recept

Az almákat lereszeljük, megszórjuk fahéjjal és 2 tk édesítőszerrel, állni hagyjuk. A tojásokat kézi habverővel kicsit felverjük, hozzáadunk az 1 tk édesítőszert. Ledaráljuk a má...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Szezámos keksz
Szezámos keksz

Ezeket egy kis lábasban összemelegítjük pár perc alatt. Majd levesszük, és belekeverünk 1 ek. lisztet. Sütőpapírra vizes kiskanállal halmokat rakunk és vizes kézzel vékonyra lapítj...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk