Családireceptkönyv.hu

Vasalt csirkecomb (paleo)


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


2 db egész csirkecomb
fokhagyma
kevés zsír a sütéshez
olívaolaj
színes bors

Elkészítés:


A csirkecombokat kicsontozzuk majd lesózzuk, frissen színes borsot darálunk rá (A csontot fagyasszuk le vasárnapig, szuperül felturbózhatjuk vele a húslevest!). Az olívaolajat kikeverjük a zúzott fokhagymával és bedörgöljük vele a hús mindkét oldalát. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, de minimum pár órát álljon a pácban. Egy nagyobb serpenyőben egy evőkanálnyi zsírt felforrósítunk és a bőrével lefelé belefektetjük a combokat. Most jön a lényeg, amitől olyan különleges lesz ez a sült:
Nehezéket kell tenni a húsra, hogy a saját zsírját kipréseljük belőle, és abban süljön meg, a fűszerek pedig nagyon pikáns kérget képeznek rajta.
Én hagyományos "parazsas" vasalóval csináltam, de természetesen bármilyen nehezebb tárgy jó helyette: kisebb kettlebell, féltégla, kinek mi akad a kezébe :)
A nehezék alá mindenképpen tegyünk egy hőálló tálat, és feltétlen kesztyűben dolgozzunk, mert a tál és a nehezék is hamar átforrósodik!
Kb 10 perc alatt a hús szépen átsül, óvatosan megfordítjuk és a másik felét is megsütjük. Az a legjobb benne, hogy nem lesz száraz, a külseje mégis ropogós.

Trükkök, tippek, praktikák:


Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Szárnyas Ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Jolánka
Rulouri de pui umplute cu ciuperci
Rulouri de pui umplute cu ciuperci

1. Spala ciupercile si taie-le in fasii subtiri. 2. Incinge uleiul si rumeneste usor ceapa in el, dupa care pune peste ea ciupercile. 3. Cand ciupercile si ceapa s-au inmuiat us...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Részeges csirke
Részeges csirke

A burgonyát megpucoljuk, kockázzuk. Megmossuk, majd ízlés szerint besózzuk. Egy tűz álló tálba (az enyém 23 x 17 x 8 cm) bele tesszük az olajat. Erre rá tesszük a kockára vágott bu...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Avatar A legfincsibb párolt húsragu
A legfincsibb párolt húsragu

Elkészítése: A hagymát, a zellert és a répát megtisztítjuk és felszeleteljük, egy kevés olajban a gombával együtt 2-3 percig dinszteljük, majd felöntjük vízzel és fűszerezzük. Köz...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk