1 kg pulykacomb vagy pulykamell
12 szelet házi, mindenmentes bacon
2 marék dió
25 dkg aszalt sárgabarack
só
gyömbér
fahéj
A durvára vágott diót egy felforrósított teflonos serpenyőbe szórjuk és folyamatos rázogatás mellett elkezdjük pirítani, a héját időnként kifújva belőle. Zsiradék nem kell alá, ezért fokozottan figyeljünk oda, hogy folyamatosan mozgatva legyen, különben leég. Lehúzzuk a tűzről, meghintjük a fahéjjal és a gyömbérrel, összerázzuk és félretesszük.
Az egy kilogramm pulykacomb 3 vastagabb szeletet jelent most, amiket egyenként elvágunk keresztben úgy, hogy félig nyitott szeleteket kapjunk (nem vágjuk félbe teljesen, nagyjából háromnegyedig csak). Ez azért fontos, mert így szépen meg tudjuk tölteni a tekercseket, hogy azután biztonságosan rögzíthetők legyenek.
Szóval ha megvannak a nyitott szeletek, óvatosan megklopfoljuk őket, sózzuk, majd megszórjuk a pirított dióval. Utóbbit nyugodtan nyomkodjuk bele kicsit a húsba, hogy biztosan jusson mindenhová. Egyik felére halmozzuk fel az apróra vágott aszalt barackot, hajtsuk rá a hús másik felét úgy, hogy az alsó alá gyűrjük. Ha szükséges, rögzítsük fogvájóval!
A vékony szalonnacsíkokkal óvatosan körbetekerjük a hengereket, a fogvájókat nyugodtan hívjuk segítségül most is, végül tegyük egy kizsírozott tepsibe a töltött húsokat. Kevés vizet öntünk alá, lefedjük fóliával és első körben bő másfél óra alatt puhára pároljuk 200 Celsius – fokon, alul – felül sütési módon. Miután a hús megpuhult, fólia nélkül 30 perc alatt megpirítjuk.
A csirkét megmossuk és összedaraboljuk. A hagymát megpucoljuk, felaprítjuk, és egy lábasban aranysárgára pirítjuk. Beletesszük a fűszerpaprikát kicsit megpirítjuk, majd beletess...
Elkészítési idő: 1,5-óra Nehézség: Közepes
A hagymát megtisztítjuk és felvagdossuk, majd olívaolajon megdinszteljük és hozzáadjuk a felvagdosott húst is. Fűszerezzük, majd a paradicsomot meghámozzuk és pépesítjük, felöntjük...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
Elkészítése: A hagymát megtisztítjuk és felszeleteljük, olajon megdinszteljük. A húst is felszeleteljük és hozzáadjuk, 2-3 percen át pirítjuk, majd egy kevés vízzel felöntjük, hog...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű