4 tojásból piskótalap:
25 dkg túró
25 dkg gesztenymassza
3 dl tejszín
1 tasak vaníliás cukor
5 dkg reszelt fehér csoki
Díszítéshez
10 dkg ét tortabevonó massza
25 dkg mascarpone krémsajt
1 tojássárgája
fehér csokiforgács
A piskótalapot kétfelé vágjuk úgy, hogy egy széles és egy keskeny lapot kapjunk, amivel kibéleljük az őzgerincformát. A formát a vastagabb lappal kibéleljük. Én alufóliát használok bélésnek, de lehet más is. A túrót a cukorral, meg a tojássárgájával kikeverjük, hozzáadjuk a vaníliás cukrot is, és félretesszük. Addig felverjük a tejszínt egy kevés cukorral, majd a masszához lazán hozzákeverjük. Végül a krémsajtot is belekeverjük, és ezzel töltjük meg a piskóta alagutat. A gesztenyemasszát kinyújtjuk folpackon keresztül, és ráborítjuk a tetejére. Befedjük a keskeny piskótával, ráhajtjuk a fóliát, és behűtjük. A tortabevonót gőz felett felolvasztjuk, tegyünk hozzá olajat, majd a kihűlt alagutat kivesszük a formából, és bevonjuk a csokival. Végül fehér csokiforgáccsal díszítem. Jól behűtöm, majd keskeny szeletekbe kínálom.
Szükségünk van egy kézi citrom facsaróra , 1 üveg meggy v. cseresznye befőttre. 1. A kekszet a darált dióval ,porcukorral,kakaóval ( kevés tejjel) jól összegyúrjuk. Vizes kézzel...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tojások sárgáját habosra kavarom az 1 dl étolajjal és a porcukorral. A lisztet elkeverem a sütőporral. A tojások fehérjét habbá verem. A tojássárgás keverékhez felváltva hozzáado...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű