35-40 dkg -os csirkemellet felkockáztam. Körülbelül háromnegyedét betettem a késes aprítóba. Adtam hozzá egy mokkáskanál fokhagymaport, 1 tk. sót, őrölt borsot, majoránnát, füstös pirospaprikát és pépesre daráltam. A legvégén adtam hozzá a maradék csirkehúst, de azzal már csak addig kevertem, amíg egyenletesen eloszlott a masszában, de darabos maradt. Kiterítettem egy darab fóliát, a masszát a közepére halmoztam és szorosan a fóliába tekertem, a két végét mint egy szaloncukrot zártam össze. Ezután még egy alufólia darabba is becsomagoltam. sütőtálba tettem, öntöttem alá kb. 1 dl vizet és 135 fokos sütőben egy órán keresztül gőzöltem. Végül kibontottam a csomagból és pirospaprikával elkevert olajjal bekentem. A végeredmény nagyon finom, ízes sonka lett. Érdemes lenne szárított vöröshagymát is beletenni, és kicsit több sót is elbírt volna. A sonka ezer módon variálható fűszerekkel, szalonnával, sajtokkal, stb...legközelebb hagyom kicsit pácolódni a húst mielőtt pépesítem.
A ceruzababot megmossuk, végeit levágjuk, 5 percre sós forrásban lévő vízbe dobjuk majd jéghideg vízbe szedjük. Ha a bab kéz melegre hűlt 10-12 babot összefogva 1-2 szelet baconbe...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az alaposan megtisztított csirkemellet kb. 1cm széles és 3-4 cm hosszú csíkokra vágjuk. Kicsit hagyjuk lecsöpögni, meghintjük sóval, borssal és jól összeforgatjuk. A masszához a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Először is tisztítsd meg a csirkemellet, és vágd ízlés szerint 2-3 szeletbe. Sózd és borsozd. 2. A sárgarépát és a cukkinit vágd föl csíkokba, aprítsd fel a fokhagymát. 3. Egy na...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Közepes