Családireceptkönyv.hu

Cipóban sült csülök


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


60 dkg kenyérliszt
2 tk. só
2 ek. olaj
1 tk. cukor
2 dkg élesztő
kb. 3,5 dl víz

Egy szép füstölt csülök

Elkészítés:


A csülköt előző nap főzöm meg, majd a főzővízben hagyom kihűlni.
Másnap az élesztőt kevés langyos vízben a cukorral és 3-4 ek. liszttel elkeverem, a tetejét is megszórom liszttel, azaz kovászt készítek. Kb. 30 percig hagyom pihenni. Ezután a többi hozzávalóval rugalmas, hólyagos tésztát gyúrok. Kenyérsütőgéppel is lehet dagasztatni. Kelesztőtálban hagyom duplájára kelni.

Míg kel a tészta, a csülköt kicsontozom, bőrétől is megszabadítom.
A megkelt tésztát lisztezett felületre borítom, elfelezem. Mindkét tésztát cipóformára igazítom, majd egyesével kör alakúra nyújtom. Közepére halmozom a csülköt, majd a tésztaszéleket visszahajtom. Egy sütőpapírral bélelt tepsire ültetem őket (a hajtás kerüljön alulra) és hagyom, hogy ismét duplájára keljenek.

A sütőt előmelegítem 200 fokra. A megkelt cipókat vizes kézzel körbe simítom, így teszem be a forró sütőbe. Kb. 35-40 perc alatt készül el.
Lehet langyosan vagy hidegen is fogyasztani. Újhagyma, retek, paprika, lilahagyma, ecetes torma mindenképpen jár hozzá.

Cipóban sült csülök

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sertés húsból készült ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Bakonyi betyárgombóc
Bakonyi betyárgombóc

1.A húst összekeverjük a fűszerekkel. Ezután diónyi gombócokat formázunk a masszából. Két evőkanál olajat hevítünk, beletesszük a húsgombócokat, és óvatosan megforgatva körbepirítj...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Göngyölt karaj kolbásszal, mackósajttal töltve
Göngyölt karaj kolbásszal, mackósajttal töltve

A karajszeleteket kiklopfoljuk, sózzuk, grillfűszerrel megszórjuk. A kolbászt és a paprikákat apró kockákra vágjuk és összedolgozzuk a sajttal. Ízesítjük sóval és őrölt fehér bo...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: keria
Csülök Pékné módra
Csülök Pékné módra

A csülköt az összes zöldséggel és a fűszerekkel kb. 3 óra alatt gyöngyöző forrásban lévő sós vízben megfőzzük. A főtt csülköt egy tepsire dobjuk és melléborítjuk a krumplit, a hagy...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk