60 dkg liszt, 1 tk cukor, 3,5 dl tej, 1 dl víz, 2,5 dkg élesztő, 2 tk só, 1 kk őrölt bors.
Töltelék: 25 dkg házi túró, 1 dl tejföl, kis csokor snidling ( aprítva) 1 kk csilipehely.
Lekenéshez: 10 dkg olvasztott vaj.
Lisztet egy tálba beleszitáljuk, közepébe fészket készítünk, beleöntjük a langyos tejet, és a vizet, + morzsolva az élesztőt. Mikor habosodni kezd hozzáadjuk a sót, borsot, összegyúrjuk majd bedagasztjuk a tésztát. Lisztezett deszkára borítjuk,( nem kell keleszteni) három felé vesszük, az első adag tésztát vékony kör alakra kinyújtjuk,(ezt a lapot már át is tettem a sodrófa segítségével a nagy gáztepsibe, hogy legyen hely a következő lap nyújtásához) amit lekentem jó vastagon az olvasztott vajjal. Majd befedtem a következő kerekre nyújtott tésztával, ennek a tetejét a kikevert túrós töltelékkel kentem meg. Végül a harmadik lappal ezt is lefedtem,a maradék vajjal vastagon megkentem a tetejét.Majd az alábbi kép szerint elkezdtem hajtogatni a tésztát. Kivajaztam egy kapcsos 28 cm tortaforma alját, a hajtogatott tésztát belehelyeztem, és letakarva hagytam a duplájára kelni. Időnként kézzel kicsit lapogattam rajta , formára igazgattam ! Mielőtt az előmelegített sütőbe tennénk, tetejét nyolc felé vágjuk, felvert tojással amihez egy kis tejed adtunk, lekenjük, magokkal megszórjuk .( szezám,napraforgó, len) vagy kinek mi!! 180 fokon kb 40 percig sütjük, ha idő előtt pirulni látjuk a tetejét zsírpapírral letakarjuk, úgy sütjük készre.
A tarját apró kockára vágom és egy serpenyőben zsirjára sütöm, majd hozzáadom a szeletekre vágott csiperkét, összepirítom, rádobom a felaprított újhagymát, átforgatom, felöntöm a t...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Tejet cukorral langyosra melegíteni, bele az élesztő, felfuttatni. Liszt, só, margarin + élesztős tej összedolgozni, keleszteni.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tejet felforralom cukorral, vaníliás cukorral. A kiflit kis darabokra összevágom, megszórom mákkal, porcukorral, majd leöntöm a forró tejjel. Kivajazott tűzálló tálba rakom, tete...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű