4 egész csirkecomb
20 dkg szeletelt bacon
2 nagyobb vöröshagyma
3 ek. liszt
só, bors,vegeta
olaj vagy zsír
A combokat kettévágjuk, besózzuk, fűszerezzük, és 30 percre félretesszük.
Ha már jól átjárták a fűszerek mindegyik darabot becsavarjuk egy szelet szalonnába. Kikenünk zsiradékkal egy közepes tepsit (esetleg jénait) és beletesszük a combokat. Pici vizet önthetünk alá. A tepsit lefedjük alufóliával, és 210 fokos sütőben kb. 40 percig sütjük. Amíg sül felkarikázzuk a hagymát, szétszedegetjük a szeleteket és egy tálba tesszük. Rászórjuk a lisztet, jól beleforgatjuk, majd forró olajban, kis adagokban szép pirosra sütjük. Vigyázzunk, mert gyorsan pirul! Ha letelt a 40 perc levesszük a fóliát a húsról és egyszer-kétszer megforgatva, szép pirosra sütjük a combokat.
Egy nagyobb jénaiba soroljuk a combokat és a hagymakarikákat, úgy hogy alulra is hagyma kerüljön. Lefedjük a jénait és 5-10 percet pihentetjük,hogy összeérjenek az ízek. Természetesen bármelyik csirke alkatrészből elkészíthető, és a fűszerezése is ízlés szerint változtatható. Nekem ez az egyszerű, kicsit borsos fűszerezés vált be, mert így őrzi meg makói jellegét, azaz a pirított hagyma és a sült szalonna dominál benne. Petrezselymes burgonyával és paradicsom - salátával a legfinomabb.
A hús szeleteket vékonyra kiklopfoljuk, megsózzuk, állni hagyjuk. A burgonyákat kicsi vagy közepes reszelőn lereszeljük, és megsózzuk. Ezt állni hagyjuk hogy levet eresszen, majd...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A csirkemájakat fűszerezzük majorannával, majd mindegyiket vékony baconszeletekbe tekerjük, és fogvájóval átszúrjuk. Egy tűzálló tálba tesszük, és meleg sütőben 180 fokon kb. 20 p...
Elkészítési idő: 0.5 óra Nehézség: Könnyű