Családireceptkönyv.hu

LEKVÁROS-TÚRÓS-BUKTA


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


51 dkg finomliszt
2,5 dkg élesztő
3 dl tej
1 dl olaj
1 db tojás + még 1 db a kenéshez
pici só
4 kk. cukor
Töltelékhez:
20 dkg túró
cukor és mazsola ízlés szerint
sütésálló lekvár

Elkészítés:


A kenyérsütő üstjébe belemérem először a tejet, az olajat, ráütöm a tojást, majd mehet hozzá a liszt, a cukor, a só és a tetejére a morzsolt élesztő. Beindítom a dagasztó programot, de nem hagyom, hogy kelessze is a tésztát. Amikor befejezte a dagasztást, várok még öt percet, és egy tálba kiveszem, letakarom és meleg helyen megkelesztem a buktának valót. Lisztezett munkafelületen kicsit átgyúrtam a kelt tésztát, majd megfeleztem. Az első adagból lettek a túrósak. Nem mértem szét pontosan, nyújtottam, majd nyolc részre vágtam a tésztát. Minden négyzetbe tettem egy kanálnyit a cukorral és mazsolával kikevert túróból. Feltekertem, és a szilikonos sütőlapra tettem úgy, hogy a hajtás alulra essen. amikor készen voltak a túrósak, jöttek a lekvárosak. Bevallom, itt elmértem valamit, vagy pontosabban kisebbre nyújtottam, mert csak hét buktám lett a nyolc helyett. Na de nem értem meg ezt sem tragédiaként A tepsiben tojással lekentem a buktácskáimat, majd letakarva hagytam 30 percig pihenni őket, aztán forró sütőben közepes lángnál megsütöttem őket.

LEKVÁROS-TÚRÓS-BUKTA

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Kalácsok,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Mamika
Keszőcés lepény, őskövületi
Keszőcés lepény, őskövületi

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Darina
Szárazlisztes almás suti
Szárazlisztes almás suti

a liszt felét a kikent tepsire szorjuk, rá a reszelt almát,meghintjuk cukorral és cimettel, majd a maradék liszttel. Tetejét meglocsoljuk a megolvasztott vajjal és már csak sutjuk...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Bory mama
Kelt kalács
Kelt kalács

4 főre 1 dl langyos tejjel, 1 dkg cukorral, 2 dkg élesztővel és 1 ek liszttel kovászt készítünk. 2 tojássárgáját 4 dkg cukorral jól kikeverünk, hozzáöntünk 2 dl langyos...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk