- 1 kg csirkecombfilé bőr nélkül
- 40 dkg sajt (egyenlő arányban ementáli, füstölt sajt, trappista)
- 2-3 evőkanál liszt
- 2 tojás kevés sóval felverve
- 1 evőkanál (szezámmagos) zsemlemorzsa
- 2 dl tejszín
- 2 gerezd fokhagyma
- frissen őrölt bors
A húst ketté vágjuk (ha nagyobbak a darabok), beleforgatjuk a lisztbe, majd a tojásba, végül az ementáli és füstölt sajt keverékébe. Egy hőálló tálba rendezzük a húst. (A sajtba forgatáskor bőven szórjuk meg sajttal)
A tejszínt kikeverjük a pürésített fokhagymával és erősen borsozzuk. A tejszínt a húsra öntjük.
A maradék sajtot összekeverjük 1 evőkanál zsemlemorzsával (ez a lépés akár el is hagyható, de így ropogósabb lesz a sajtkéreg) és a húsra szórjuk.
Előmelegített sütőben 190°-on sütjük alufóliával letakarva fél óráig, utána addig míg a sajt meg nem pirul a tetején. (körülbelül 15 perc, lehet grill fokozaton is.)
Petrezselymes rizzsel, uborkasalátával remek ebéd.
Elkészítés: Jól összekeverjük az összes hozzávalót. Veszünk egy alufóliát. Ráhalmozzuk a húsmasszát. Feltekerjük kolbász formára. . Lezárjuk, mint a cukorkákat a két végén megteke...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Házi kenőmájas, vagy májkrém: Egy kis diétás szalonna két - három vastagabb szelet, 1 kg csirkemáj. A szalonnát csíkokra vágom és kiolvasztom, két jó nagy fej hagymát, szálasra vág...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1. A csirke combokat alaposan megmossuk, a bőrét lehúzzuk úgy, hogy az alsó porcos részre hajtogatjuk, majd szárazra töröljük. 2. A fűszereket összekeverjük, a csirkéket beolajo...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű