2 csésze liszt
1 kiskanál tengeri só
1 csésze langyos víz
1 kiskanál cukor
1 kiskanál száraz élesztő
1 evőkanál szobahőmérsékletű vaj
A cukrot a vízzel keverd el egy tálban addig, míg teljesen fel nem oldódik. Ezután szórd bele az élesztőt, de azt már nem kell keverni, csak hagyni, hogy felhabosodjon. Ez kb tíz percet igénybe vesz, addig ne is nyúljunk hozzá.
Egy másik tálban közben keverd össze a lisztet a sóval és amikor az élesztő már felhabzott, akkor jó alaposan gyúrd össze vele. Amikor szép egyenletesre eldolgoztad, összegyúrtad, akkor fedd le egy konyharuhával és hagy szobahőmérsékleten kb 1 órán át pihenni.
A sütőt melegítsd elő, kenj ki egy vagy több hőálló edényt vajjal (jénai vagy egy fém lábas), majd tedd bele a tésztát. Egy kicsit szúrkáld meg a tetejét villával.
A meleg sütő közelében még hagyd kelni kb 30 percig. Ezután beteheted a sütőbe 15 percig magasabb hőfokon, majd még 15 percig alacsonyabb hőfokon, hogy jól átsüljön a belseje is. Miután kivetted és felvágnád, hagyd állni még 15 percig, hogy könnyebb legyen a szeletelése.
A lisztet a sóval összegyúrjuk, úgy, hogy folyamatosan adjuk a tésztához a többi adalékanyagot, amíg az megfelelő állagú nem lesz. Tésztából bucit formázunk, lisztezett asztalra t...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
http://amiakonyhambolkikerul-hu.webnode.hu/news/sos-kifli-2/
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elkészítés: 1. A langyos tejben egy csipet cukorral felfuttatjuk az élesztőt. 2. Az átszitált lisztben elkeverjük a sót, hozzáadjuk a tojást, tejfölt, olajat, majd a felfuttatot...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű