2 csokor rukkola
40 dkg rizottórizs
10 dkg sonka
1 szál póréhagyma
2 gerezd fokhagyma
3 evőkanál vaj
10 dl húsleves
1 db paradicsom
5 dkg reszelt pecorino sajt
1 csipet szerecsendió
1 evőkanál mascarpone
vagy
1 evőkanál tejszín
ízlés szerint só
1. Megtisztítjuk a vékony szál póréhagymát, hosszában felvágjuk a szárát, és a leveleket folyó hideg víz alatt kihajlítjuk egymásból, hogy alaposan meg tudjuk őket mosni, majd vékony csíkokra vágjuk őket. Megtisztítjuk és felaprítjuk a fokhagymát. A rukkolából kiszedegetjük a fonnyadt leveleket és levágjuk a vastag szárakat, majd megmossuk és megszárítjuk. Félreteszünk néhány levelet, a többit felaprítjuk.
2. Egy nagy fazékban felolvasztjuk a vaj felét, és megdinszteljük benne a póréhagymát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a rizst, majd a felaprított rukkolát.
3. És most következik a rizottófőzés trükkje: szorgalmasan kevergetni, és lassanként adagolni a húslevest, ha az előző adag már felszívódott.
4. Mikor a rizs már jó, megmossuk és kockára vágjuk a paradicsomot. Levágjuk a sonkáról (a pármai az igazi)a zsíros széleket, a többit vékony, nem túl hosszú csíkokra szeljük. Felaprítjuk a félretett rukkolát is.
5. A rizshez keverjük a paradicsomot, a sonkát, a frissen reszelt sajtot, a maradék vajat és ha van, a mascarponét (el is hagyhatjuk). A rizottót sóval és szerecsendióval ízesítjük, végül hozzáadjuk a friss rukkolát.
Kockázzuk össze a hagymákat, majd dinszteljük meg őket egy kis olajon. Ha kész a hagyma, mehet rá a fűszerpaprika, keverjük össze egy perc alatt, hagyjuk, hogy megolvadjon a paprik...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Közepes
1. Apróra vágott vörös- és fokhagymán megpirítjuk a darált húst, amikor félkész, hozzáadjuk a fűszereket (só, bors, majoranna, oregánó, petrezselyem, fahéj, paprika). 2. Ha kész a...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Közepes
1.A tojásokat felverjük, majd a többi hozzávalót is hozzákeverjük. 2.Egy serpenyőbe kis olajat öntünk, majd egy papírtörlő segítségével felitatjuk. (A papírt ne dobjuk el, mert sz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű