1 kg újkrumpli
50 dkg gomba
40 dkg pikánsabb, csípős kolbász
4 evőkanál olaj
2 nagyobb fej vöröshagyma, kockára vágva
1 zöldpaprika
2 nagyobb paradicsom
1 csokor petrezselyem, apróra vágva
2 teáskanál kakukkfű (ha lehet friss, apróra vágva)
só
frissen őrölt fekete bors
2 teáskanál őrölt pirospaprika
Az újkrumplit tisztítsuk meg és vágjuk félbe. A gombát is tisztítsuk meg, szeleteljük fel.
Tegyük a lábasba az olajat, melegítsük fel, majd dobjuk rá a vöröshagymát és karikára vágott kolbásztvégül a gombát. Alacsony hőfokon süssük pár percig, addig, amíg a kolbász kiengedi a zsírját. Szűrőlapáttal szedjük ki a gombát és a kolbászt egy tálba, majd tegyük a lábasba az újkrumplit, forgassuk át, kissé pirítsuk meg, majd szórjuk rá a pirospaprikát, adjuk hozzá a sót és a borsot, öntsünk rá 2 dl vizet. Jöhet vissza az edénybe a kolbász és a gomba, forraljuk össze. Akkor kész, ha a krumpli már puha (de figyeljünk, ne főzzük szét).
Tálaláskor hintsük meg a friss, aprított zöldfűszerrel (csipetnyi petrezselyemlevél is mehet rá)
A krumplit sózott, forró vízben, héjában megfőzöm (kb. 20 perc). 5 db tojást keményre főzök (forrástól számítva 10 perc), hideg vízbe teszem. A kolbászról lehúzom a bőrét, és kari...
Elkészítési idő: 1óra Nehézség: Közepes
A burgonyát meghámoztam, félbe majd negyedbe vágtam. A húsos császárszalonnát kicsi kockákra vágtam és egy nagyon pici olajon félig megsütöttem. A burgonyát betettem sülni, meg...
Elkészítési idő: 1 Nehézség: Könnyű