1 kg sertéscomb
1 db vöröshagyma
petrezselyemzöld
2 ek mustár
2-3 dl tejföl
1 ek liszt
só
őrölt bors
szerecsendió
majoranna
ételízesítő
pirospaprika
3-4 ek olaj
víz
A húst ízlés szerint felkockázni. A vöröshagymát és a petrezselyemzöldet apróra felvágni.
Egy edénybe beleönteni az olajat, és felhevíteni, majd hozzáadni az alaposan lecsepegtetett húst. Pár percig kevergetve párolni, majd hozzáadni az apróra vágott vöröshagymát. Fehéredésig, néha megkeverve pároljuk tovább. Ezután ízlés szerint megszórni a fűszerekkel, és az apróra vágott petrezselyemzölddel. Pár perc után megszórni pirospaprikával, jól összekeverni, és felönteni annyi vízzel hogy jól ellepje, kiforralni, majd mérsékelt lángon puhára főzni a húst.
Egy tálba beletenni a tejfölt, a mustárt, és a lisztet, majd kézi habverővel simára keverni. Ezután a hús levéből néhány kanállal hozzáadni a tejfölös keverékhez, majd szintén simára keverni.
Végül a forrásba lévő húshoz, állandó keverés mellett, hozzákeverni a tejfölös-mustáros-lisztes keveréket. Kevergetve újraforralni, majd pár perc alatt kevergetve besűríteni a szaftot.
Ízlés szerinti körettel tálalhatjuk. Én rizst főztem hozzá, és azzal kínáltam.
A tojást keverd össze sóval, borssal, majd add hozzá a reszelt cukkinit és a sajtot. Keverd össze a masszát, és egyengesd egy sütőpapírral bélelt tepsibe. Süsd 180 fokon 20 percig,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hagymát,gombát,szalonnát,májat össze daraboljuk ,Szalonnát kisütjük,kiszedjük,a vissza maradt zsíron a hagymát megpároljuk,rátesszük a gombát,sót,borsot,fokhagymát,puhára párolju...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Mosd át a lencsét, majd 2 bögre vízben főzd félpuhára (kb. 10 perc). A bulgurt hasonló módon készítsd elő, de ezt főzd puhára (kb.20 perc) Az apróra vágott hagymát, újhagymát fut...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű