• 4 db tojás
• 8 dkg cukor
• 3 dkg cukrozatlan kakaópor
• 6 dkg finomliszt
• - 1-1 kakaós piskótához:
A krémhez:
5 dl habtejszín
4 dkg porcukor
15 dkg étcsokoládé
A tetejére:
15 dkg tortabevonó étcsokoládé
1 evőkanál napraforgó olaj
A tészta hozzávalóiból egy-egy kakaós piskótát készítünk. Az egész tojásokat a cukorral együtt egy tálba tesszük, gépi habverővel előbb lassú fokozaton elkeverjük, majd magasabb fokozaton sűrű habbá verjük. Ezután hozzáadjuk a kakaóval elkevert lisztet, és óvatosan elegyítjük.
Sütőpapírral bélelt közepes méretű (23*36 cm) tepsibe simítjuk, és 160 fokos sütőben megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük (kb. 15 perc).
A tejszínt a felhasználásig tartsuk hűtőben, hogy jó hideg legyen. A keverőtálat is tegyük be a mélyhűtőbe egy rövid időre.
Az étcsokoládét olvasszuk fel vízgőz felett, majd kicsit hagyjuk langyosabbra hűlni. A tejszínt verjük fel félig, majd adjuk hozzá a porcukrot, és azzal együtt verjük fel keményre. Csorgassuk bele a langyos csokit, miközben a habverővel tovább verjük.
Ha a tészta megsült, borítsuk ki, hagyjuk kihűlni. Mindkét lappal így járunk el.
Következik a sütemény összeállítása. Az egyik kakaós lapra rátesszük a krémet, spatulával egyenletesen szétkenjük, majd tegyük rá a másik lapot is.
Elkészítjük a tetejére a csokoládémázat. A tortabevonó csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk, hozzáadunk egy evőkanál olajat. Bevonjuk vele a sütemény tetejét. Kicsit hagyjuk, hogy dermedjen rajta a csoki, és éles késsel kijelöljük a szeletek helyét. Így később könnyebben tudjuk majd szeletelni. Hűtőben dermesztjük.
Tálaláskor a vágókést forró vízbe mártjuk, szárazra töröljük, és így szeleteljük fel 5*5 cm-es kockákra.
A tésztát összegyúrjuk ,és 2-3 órát hideg hegyen pihentetjük. Kb 5 mm kinyújtjuk,és nagyobb köröket szaggatunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és 180 fokra előmelegítet...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hozzávalókat összegyúrjuk, 1 órát pihentetjük a hűtőben. Majd nagy köröket szaggatunk, megtöltjük (lekvár, dió, mák, ki mit szeret), összegöngyöljük kifli alakúra, és forró sütőb...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet, a kakaóport és a porcukrot gyúródeszkára szitáljuk. Beledaraboljuk és elmorzsoljuk benne a vajat. Hozzáadjuk a tejben feloldott szalalkálit, a tojást meg a tejfölt, és e...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes